Felejthetetlen nyár, 12.rész

- Utána kellett volna mennem! – jelentette be immár vagy negyvenedszerre Norbi.

- Gondolhatod, mi mennyire sajnáljuk, hogy nem tetted meg – dünnyögte Cooper, mire halkan felnevetettem.

- Lia! – csattant fel a bátyám, mire azonnal abbahagytam a nevetést.

- Khm. Igen?

- Mi olyan vicces? – kérdezte mérgesen.

- Humoros vagyok. Nem tudtad? – ámult Cooper, mire Norbi szimplán lekevert neki egyet.

- De. Sajnos tudtam – mondta, majd határozottan – vagy legalábbis annak tűnve - elindult valamerre.

- Norbi! Most meg hova mész? – szóltam utána.

- Vissza Taliához.

- És honnan tudod, hogy hol van? – érdeklődött Dex, aki egészen eddig nem mondott semmit.

- Érzem – jelentette ki értelmesen a bátyám, mire Dexter egyetértően bólintott egyet.

- Úgy már mindjárt más.

Szóval még néhány beszólogatás, sértődés, hezitálás és veszekedés elteltével Norbi valóban elindult, hogy felkutassa a szegény, elveszett Taliát. Aki persze miatta került ilyen hátrányos helyzetbe. Én meg egyedül maradtam Cooperrel meg Dexterrel. Ígéretesnek tűnő este állt előttem.

- Szóval, akkor mi a terv? – kérdezte Dex ide-oda pillantgatva egyik épületről a másikra.

- Menjünk moziba! – lelkesedett Cooper még mindig a telefonját babrálva.

- Mert azt Amerikában nem tudsz… - mormogtam, mire felszaladt a szemöldöke.

- Mi olyan van itt, amit ott nem tudok?

- Nem tudom. Magyar kaja – vontam vállat, mire mindketten elismerősen bólogattak.

- Az valóban jó!

- Menjünk haza és főzz nekünk! – dobta fel ismét zseniálisnak vélt ötletét Cooper.

- Hát ezt elhitted – vigyorodtam el, majd előkaptam a telefonom és írtam pár sort a barátnőmnek, csak, hogy tudjam, minden rendben.

Lia üzenet: Hé, Tal! Minden okés?

Talia üzenete: Persze. Figyu! Ne hagyd, hogy Nahuel utánam jöjjön, oké?

Hát ezzel egy csöppet elkésett.

- Srácok!

- Mi van? – Te jó ég! Megint egyszerre beszélnek.

- Meg kell állítanunk Norbit.

- Ugyan miért?

- Te hagytad elmenni.

- Ja, azt mondtad, hogy hadd idézzelek: Ehhez semmi közünk!

- Én nem is így beszélek! – háborodtam fel Cooper béna hangutánzásán.

- Dehogynem, de most nem ez a lényeg.

- Leah! Ez nem így működik, nem változtatgathatod kedved szerint a véleményed! – magyarázta Dexter, mire értetlenül ráncoltam a homlokom.

- Már miért is nem? Ez az én véleményem, akkor másítom meg, amikor akarom! – ellenkeztem azonnal, hiszen nem volt igaza. Azt sem tudta, miről beszélt. Ez tipikus Button vonás, az összes gyerek ilyen, leszámítva persze Sethet. Igazán meggyőzően képesek bizonygatni azt, amiről amúgy fogalmuk sincsen.

- A mi szabályaink szerint, ezt nem teheted meg – jelentette ki Cooper.

- Miféle szabályok? Ez valami új dolog?

- Olyasmi.

- Mondjuk, hogy igen. Azért hoztuk, hogy elkerüljük az olyan szituációkat, mint ez itt – világítja meg a helyzetet Dexter.

- Értem. És ha jó érveim vannak?

- Na. Osztd meg velünk, kérlek!

- Bizony, halljuk!

- A húgotok írt nekem! Könyörgött, hogy ne engedjem utána Norbit! – mondtam olyan drámaian, amennyire csak kitelt tőlem.

- Hát akkor minek engedted? – szaladt fel Dex szemöldöke.

- Ej, csak nem meggondolatlan döntést hoztál? – rázta finoman a fejét Cooper.

- Nem. Ezt most írta, az előbb, miután Norbi lelépett.

- Áh, így már mindjárt más!

- Mindent értünk!

- Akkor mehetünk? – sóhajtottam fel, most, hogy végre sikerült meggyőznöm őket.

- Nem! Elfogadjuk, hogy nem a te hibád, de akkor sem másíthatod meg a döntésesedet! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon Dex.

- De nem ám! – helyeselt Cooper.

- Nekem mindegy, majd megyek egyedül – válaszoltam lemondóan, majd a metró felé indultam.

- Banyek! – szitkozódott Dex. – Ma követni akartam Leaht.

- Én meg nem – felelte lezserül Cooper, mire bemuttam neki.

Lementem a lépcsőn, végleg szem elől tévesztve őket. Azon filóztam, hova is kellene most mennem, vajon a bátyám merre tart éppen. Meg, hogy tulajdonképpen miért is mentem utána. Nyilván meg szerettem volna óvni Taliát, tiszteletben tartani a kérését.

Nagyon fura ez az egész, ők ketten, a kapcsolatuk mostanság, ahogy viselkednek egymással. Akárcsak a bátyám Cooperrel való barátsága. Mintha kissé eltávolodtak volna egymástól. Azelőtt állandóan együtt lógtak, nem volt ilyen „én erre megyek, te arra” problémájuk.

Talán idén minden megváltozik. Vagy már meg is változott. Esetleg, ha mégsem, akkor meg fog. 

Következő rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/01/felejthetetlen-nyar13.html

Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/12/felejthetetlen-nyar11_42.html