Újra itt, 9.rész

Hunter

"Az igazság ritkán tiszta, és sohasem egyszerű. "                                                                           /Ismeretlen /                                                                                    

Egy egész hét telt el Avery Melone váratlan visszatérése óta. Esküszöm, hogy megpróbáltam mindent, hogy ne ő járjon a fejemben, de képtelen vagyok másra gondolni. Minden srácból ki akartam verni az életet is, aki csak ránézett, minden csajnak a képébe ordítottam volna, hogy hagyják békén, amikor rosszat mondtak róla. Még Chaset is utáltam, amiért annyit volt vele, amiért hozzáért, még ha pontosan tudom, hogy Chase az égvilágon nem érez semmit semi iránta. Nem kerültem el Avet, de nem is kerestem a társaságát, sose néztem rá, csak mikor biztos voltam benne, hogy nem láthatja, hogy figyelem.

- Hova mész? Már elmúlt kilenc.– mordult rám Logan, mikor már az ajtónál álltam.

- Nincs konkrét célom – közöltem, mire felszaladt a szemöldöke.

- Biztos a kis Avyhez indultál, igaz? Szépen megnőtt. A barátnőd? Vagy csak dugod? Megértelek… – kérdezte gúnyosan vigyorogva, mire elé léptem és megragadtam a pólóját.

- Soha többé nem merd a kicseszett szádra venni a nevét, sőt még ne is gondolj rá, bazdmeg! – kiabáltam, majd kirontottam a házból, mielőtt eldurvultak volna a dolgok.

Nem tudtam, hova mehetnék, tényleg nem volt semmi célom, csak el akartam szabadulni otthonról, míg végül arra eszméltem, hogy éppen becsöngetek Ave házába.

- Jaj, te jó ég! Hunter, de megnőttél! Szia! – mosolygott rám Ave nagymamája, mikor kitárta előttem az ajtót. Nyomtam egy puszit az arcára, majd én is elmosolyodtam.

- Üdv, Mrs. Melone, maga viszont egy évet sem öregedett! – bókoltam, mire még jobban kitárta az ajtót és beterelt a házba. – Elnézést, hogy ilyen későn magukra törtem!

- Ugyan-ugyan, szóra sem érdemes – indult a konyhába, én pedig csak követtem. Tekintetem a házat pásztázta, mert míg kívülről semmit sem változott, belülről annál inkább. – Adhatok valamit inni? Cola, narancslé?

- A narancslé jó lesz, köszönöm.

- Tényleg nem változtál – utalt a gyerekkori nagy narancsléimádatomra, mire ismételten mosolyra húzódott a szám. – Avehez jöttél, ugye?

- Igen – bólintottam, bár ez számomra is csak most vált nyilvánvalóvá.

- Nyugodtan menj fel hozzá, tudod, hol van a szobája.

- Köszönöm, de előbb még köszönnék Mr. Melonenak is.

- Oh, hidd el, jobb, ha nem teszed. Este van és te éppen az egyetlen kis unokánk szobájába tartasz. Joe erre a párosításra érzékeny – nevetett fel, mire lemondóan eleget tettem a tanácsának. Elosontam a nappali mellett, majd felsétáltam a lépcsőn és bekopogtam Ave szobájának ajtaján.

- Szabad! – hallottam a hangját a túloldalról, mire benyitottam. Ave a szoba közepén állt egy nagyon rövid gatyában és egy olyan melltartó szerű izében, amit sportolásnál hordanak a lányok.

- Hunter! – szólalt meg döbbenten, mikor meglátott, majd hirtelen elesett, illetve eldőlt.

- Mit csinálsz? – kérdeztem nevetve, majd kezemet nyújtva felhúztam őt a földről, próbálva nem bámulni lapos, barna hasát és hosszú, vékony lábait.

- Én éppen jógáztam – magyarázkodott és nagy sajnálatomra magára kapott egy ujjatlan trikót. – Te mit csinálsz itt? Mármint nem baj, csak azt hittem… szóval egész héten kerültél és én… - mentegetőzött elpirulva, arcát látva muszáj volt elmosolyodnom.

- Én kérek bocsánatot, hogy így rád törtem – mondtam végül, bár egyáltalán nem sajnáltam, hogy így alakult. Most, hogy itt voltam, éreztem teljesen lenyugszom, és olyan volt, mintha minden egyensúlyba került volna bennem.

- Minden rendben? – fürkészte az arcomat és letelepedett az ágyára, míg én a szőnyegére ültem, hátamat a falnak támasztva.

- Volt egy kis nézeteltérésünk Logannel, de most már minden okés – foglaltam össze röviden a történteket, mivel eszem ágában sem volt megvitatni, hogy teljesen véletlenül miatta vertem meg kis híján a nevelőapámat.

- Megint megütött? – emelte rám Ave szomorú, zöld szemeit, mire megráztam a fejem. - A srácok tudnak erről? – tette fel az újabb kérdést.

- Hát, Beaunak és Chasenek megmondtam, Jace szimplán nem hülye, Blakeet meg Natet pedig már ők világosították fel – feleltem váll rándítva.

- Zavar?

- Nem igazán, így legalább nem kérdezősködnek. Rám hagyják.

- Ők a legjobb barátaid. Valakinek meg kell nyílnod – közölte szemrehányóan, mire felszaladt a szemöldököm.

- Mi ez, valami vallatás? – kérdeztem, mire elkapta a fejét és ismét elpirult.

- Nem, bocsi, csak most itt vagy és beszélsz és olyan sok minden van, amit tudni szeretnék és…

- Megértelek – vágtam közbe. – De mára elég lesz.

- Okés. Várj, még egy utolsót. Miért nem az ablakon jöttél be? – mutatott az említett irányába. Meg akartam vonni a vállam és azt mondani, hogy nem tudom, mindegy volt, de valamiért őszinte szerettem volna lenni vele.

- Gondoltam, mivel régen láttam a nagyszüleidet, üdvözlöm őket is – válaszoltam végül, mire először angyalian elmosolyodott, majd hirtelen elkerekedett a szeme.

- Akkor, ezek szerint papa tudja, hogy itt vagy?

- Nem, a nagymamád azt mondta, jobb, ha elkerülöm – nevettem fel, mire megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Szóval, Avy, mesélj, milyen Párizs. 

Következő rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/02/ujra-itt10.html

Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2015/12/ujra-itt8.html