Felejthetetlen nyár, 14.rész

- Mi jót csinálsz idekint egyedül? - jelent meg valahonnan Dex, és leült mellém a fűbe. Hátát hozzám hasonlóan nekitámasztotta a tuja törzsének.

- Gondolkozom - feleltem anélkül, hogy egy pillanatra is felnéztem volna rá.

- Mesélj! - kérte, majd fél térdét felhúzva elhelyezkedett és rám meredt, kíváncsian várva a folytatást.

- Nem is tudom - ingattam a fejem eltöprengve.

- Ugyan már, Leah! Ne kelljen kihúznom belőled. - Nem fenyegetett, csupán tisztázta, hogy nem fog könyörögni azért, hogy kiöntsem neki a szívemet, de ha megteszem, szívesen meghallgat.

- Minden olyan más idén, nem gondolod? - szakadt ki belőlem hirtelen, mire rögtön felém kapta a fejét.

- Ezt pontosan mire is érted?

- Ott van például ez a Norbi-Talia ügy.

- Most arra célzol, hogy testvéreink egymásba zúgtak? - érdeklődött Dexter, és rá igazán nem mondhatta senki, hogy hú, de kerülgetné azt a bizonyos forró kását.

- Eléggé nyíltan meg van a véleményed, nem igaz? – mosolyodtam el, Dex pedig egyetértően elhúzta a száját és bólintott egyet.

- Most miért, ez az igazság! Vagy te nem így gondolod?

- Nem is tudom, ezt nem mondtam volna így ki. Még nem vagyok benne biztos, mi is van köztük – merengtem végigpörgetve, miket is éltünk át az elmúlt pár napban.

- Csak erről van szó, emiatt vagy ilyen bús? – kérdezte és úgy láttam, valami felcsillant a szemében. Mintha valami másra várt, másra számított volna, valami… Nem is tudom.

- Szasztok, haverok! – jelent meg valahonnan Cooper, ezzel elrontva a kialakult hangulatot. Egy pohár limonádét szürcsölgetett valami rózsaszín szívószállal.

- Milyen haverok? – fintorogtam, Dex pedig egyetértően vállat vont. Ő se értette, csak az a különbség, hogy nem is érdekelte.

- Mi a helyzet? Elhallgattatok, mikor idejöttem – érdeklődött gyanakodva Coop.

- Nem így volt. Már vagy öt perce meg se szólaltunk – nyugtatta meg az öccse, majd felállt és testvére mellé sétált. – Muti.

Cooper mindenféle ellenkezés nélkül átnyújtotta italát Dexternek, aki elégedetten ízlelgette a citromlevet. Biztos voltam benne, hogy van benne más is, mint víz meg cukor.

- Na, és öt perccel ezelőtt miről beszélgettetek? – Coop képtelen volt annyiban hagyni. Dex rám pillantott, ismert annyira, hogy tudja, nem akartam, hogy rajta kívül bárki más megtudja, milyen furának éreztem mindazt, ami eddig az idén történt velünk.

- Taliáról meg Norbiról – felelte végül nagy lazán Dexter, és ezzel még csak nem is hazudott.

- Ja, értem. Nagyon érdekesen viselkednek az idén – hümmögött Cooper, miközben a telefonját nyomkodta.

- Mi van ezen a mobilon, ami tavaly még nem volt? – érdeklődtem közelebb lépve Coophoz és a kezében tartott kütyüjéhez, mire azonnal abbahagyta a pötyögést.

- Hogy érted? – adta az értetlent, miközben sunyin a zsebébe süllyesztette a telefont és ártatlanul pislogva bámult rám.

- Állandóan a kezedben van – forgattam a szemem, mert pontosan tudta, miről beszélek, hiába jártattam a szám.

- Kellemes a tapintása – közölte Coop, de nem igazán tudott meggyőzni ezzel a béna érvvel. Egy, mert tudtam, hogy ez hazugság, kettő, olyan bizonytalan volt a feje, hogy a hülye se hitt volna neki.

- Kipróbálhatom? – nyújtottam felé a kezem, mert úgysem volt jobb dolgom, mint részt venni a kis játékaiban.

- Nem! – vágta rá azonnal, mire kérdően felszaladt az egyik szemöldököm.

- Miért nem? – Ezúttal rajtam volt a sor, hogy adjam az értetlent.

- Lemerült – rögtönözött szerencsétlenül, de meglehetősen fürgén Coop.

- Nem baj, attól még remekül meg tudom fogni, és érezni azt a hihetetlen tapintást – „nyugtatgattam” meg kedvesen. A szemem sarkából látom, ahogyan Dex halkan oldalazott az ajtó felé, igyekezett elmenekülni a helyszínről. Tehát tudta, miről van szó.

- Dexter! – szóltam rá, mire megtorpant.

- Igen, Leah? – kérdez vissza, mintha nem tudná, miért szóltam utána.

- Srácok, mi ez az egész?

- Semmi! – vágta rá ismét Cooper, úgy láttam, már teljesen stresszes, képtelen volt tovább palástolni az érzéseit, vagy hazudni.

- Milyen egész? – Dex még ügyes, jól játszotta a tudatlant.

- Amit rejtegettek – sóhajtottam egy nagyot, mert kezdtem unni ezt az értelmetlen huzavonát.

- Én nem rejtegetek semmit. Leah, édesem, tudod, hogy nincsenek előtted titkaim – simította meg szeretetteljesen az arcomat Dexter. A mocsok! Cooper úgy látszott, inkább öccsére hagyatkozik, és jobban látta, ha meg se szólal.

- Vedd le rólam az áruló mancsod, Dexter Button! – dörrentem rá a továbbra is engem fogdosó bűnös cinkostársra.

- Ne csináld már, Leah! – vágott kétségbeesett fejet Dex. – Ne hibáztathatsz engem, ez nem az én titkom. Nincs jogom beavatni.

Ebben ugyan igaza volt, még ha csak azért is mondta, mert szabadulni akart.

- Ne már, tesó! Miért árultad el neki, hogy van titok? – akadt ki Cooper, aki úgy tűnt, néhány perccel le volt maradva. Vagy nappal. Vagy évvel. A lényeg, hogy eddig nem vette észre, hogy nem vagyok teljesen idióta, és már ezer éve feltűnt a nem mindennapos viselkedése.

Dex csak amolyan „mi van?” fejjel meredt a bátyjára, majd egy biztató pillantást lövellt felém, aztán arrébb állt, átadva a teret Coopernek és nekem. Kellemes beszélgetésnek ígérkezett.

Következő rész:

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/02/felejthetetlen-nyar15.html

Előző rész: 

http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/01/felejthetetlen-nyar13.html