Május 17., kedd
A második félév
megdöbbentően gyorsan telt el és hirtelen azon kaptam magam, hogy három hét
maradt a suliból. Ez több mindent is jelentett. Egyrészt már csak egy meccsünk
maradt és mivel elég jól szerepeltünk mindeddig, nem múlt rajta különösebben
semmi. Sikeresen feljebb jutottunk a ranglétrán, beküzdve magunkat a C
csoportba, mely annyit jelentett, következő évben a tíz A és B csoportos
csapattal és négy C-sel kell majd megküzdenünk. De előtte viszont egy elég komoly
próbatétellel kellett szembenézzük, ami nem volt más, mint az év végi vizsgák.
A BKEG ugyan kosaras suli, mégis nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, ennek
fényében pedig minden évben matek, magyar, angol és töri vizsga vár a diákokra,
a többi tantárgy teljesítéséhez pedig csak „egyszerű” témazáró megírása és az
évközi jegyek szükségesek.
– Szerinted, ha
matekból mondjuk tegyük fel, hatost kapok, az felhúzza a többi esetleges
bukásom? – érdeklődött Konrád halkan, miközben Domka a magyar vizsga menetét
ismertette.
– Hogy tervezel
hatost kapni? – érdeklődtem, hisz nem válaszolhattam meg a kérdését, ha nem
ismertem minden körülményt.
– Dobos imád
engem. Szerintem hajlandó akár csillagos hatost is adni – vigyorgott Konrád
jókedvűen.
Szerencsére az elmúlt
két hónapban sokat javult az állapota. A szülei kapcsolata ugyan nem
rendeződött és elköltözniük sem sikerült még, de úgy tűnt, a család mindegyik
tagja kezdett megbékélni a dologgal. Továbbra sem volt alkalmam találkozni
Konrád anyukájával, apukájával vagy a húgával, de nem szerettem volna erőltetni
a dolgot. A szülei a meccseinkre se jártak el. Csak egyszer mertem rákérdezni
az okára és akkor Konrád azt mondta, hogy nem is érnek rá meg nem is érdekli őket
különösebben. Mielőtt még teljesen kikeltem volna magamból, azt is hozzátette,
hogy nem a fiúk nem érdekli őket, hanem maga a sport. Ugyan nem teljesen
értettem meg, hogy ezt miért nem lehet félretenni Konrád kedvéért, de nem
akartam tapintatlannak tűnni. Apa eleve szereti a kosárlabdát, nézi a meccseket
a tévében és anya is néha csatlakozik hozzá. Mivel olyan régóta játszom már,
mindketten belerázódtak, megtanulták a szabályokat, elsajátították a különféle
taktikákat és figurákat. Szomorú voltam, amiért Konrád szülei nem tettek így,
de nem ismertem őket vagy az egész háttérsztorit, ezért nem akartam ítélkezni.
– Jogos – feleltem
végül. – Ettől függetlenül kétlem, hogy ezzel jobb eredményt érhetnél el a
többi tárgyban. De – tartottam fel a mutatóujjamat bölcsen – van egy másik mód,
amivel viszont biztos sikereket érhetnél el.
– Tanuljak? –
eresztette le a vállát lemondóan és egy kelletlen fintor jelent meg az arcán.
– Kénytelen leszel
– bólogattam. – Tudod, hogy a vizsgákon kapott jegyek és az év végi jegyek átlaga
sem lehet 2,5 alatt.
– Majd a hatosom
felhúzza – kacsintott rám, mire csak a szememet forgattam.
Mindeközben Domka
felvázolta, hogy miből is fog állni a magyar vizsga. Természetesen különválasztják
a nyelvtant és az irodalmat és nem csak írásbelizni kell, hanem egy rövid
szóbelin is részt fogunk venni. Dom
– Szó-szóbeli? –
meredtem magam elé teljesen elsápadva, valahol a távolban felhangzott az óra
végét jelző csengő.
– Mi van,
Bokasérült lány? – hajolt közelebb Konrád, kérdően vizslatva az arcomat.
– Nem… Nem vagyok
valami jó a szóbeliken – motyogtam kétségbeesetten.
– De hát úgyis
felkészülsz rendesen. Mi baj érhet?
– NEM SZÁMÍT, HOGY
FELKÉSZÜLÖK! AZ AGYAM LEBLOKKOL ÉS NEKEM ANNYI!!! – fakadtam ki, jóval
hangosabban a kelletténél, aminek következtében mindenki döbbenten fordult
felénk. Felém.
– Bocs, skacok –
mosolygott Konrád. – Luca kicsit ideges a vizsgák miatt.
– Mind azok vagyunk
– tépkedett nyugtalanul egy papírfecnit egyre kisebb darabokra Bence.
– Én nem – dobta hátra
a haját magabiztosan Klaudia. – Ha figyeltetek az órákon és készültetek a
dolgozatokra, semmi újjal nem fogtok találkozni.
– Hát pont ez az –
kenődött el a padján Krisz.
– Akkor magadra vess
– vonta meg a vállát Klaudia.
– Minden rendben
lesz – ölelt magához Konrád. – Hogy szerepeltél a felvételi szóbelin?
– Szörnyen –
dünnyögtem, arcomat a pólójába fúrva. – Eleinte a nevem se jutott eszembe és
amikor megkérdezték, miért szeretnék idejárni, azt feleltem: „Izé… Hát… Mert…
Tudják… Kosarazni csúcs.”
– Kosarazni csúcs?
– nevetett Konrád hosszan és jóízűen.
– Ne már! – löktem
meg a vállát, mert totál zavarba jöttem.
– Ez nagyon édes,
Bokasérült lány! Esküszöm ez az eddigi kedvenc sztorim rólad – vigyorgott ezerrel.
– De hát ez… Borzalmas!
– temettem arcomat a tenyerembe.
– Ugyan már, hisz
ennek ellenére is felvettek! – bíztatott.
– Az egy dolog –
ingattam a fejemet. – De egy magyar vizsgán nem biztos, hogy átengednek, ha
csak annyit tudok kinyögni, hogy „az irodalom csúcs”.
Konrád a hasát fogva
hahotázott és a jelek szerint cseppet sem vette komolyan az én igenis nagyon valós
problémámat.
– Mi lenne, ha tartanánk
egy közös felkészülést? – ajánlotta Klaudia, kezében egy papírlapot lengetett. –
Letöltöttem a rangsort, amit a felvételi eredményeink alapján állítottak össze.
– Milyen rangsor? –
lepődött meg Krisz.
– Többféle is van,
de ez csak az akkori tanulmányi eredményeket tartalmazza.
– Kajak? Nem is
tudtam róla.
– Pedig
folyamatosan nyomon lehetett követni, hogy hogy állunk a felvételink kapcsán –
mosolygott a tudatlanra Eszti.
– A rangsoron a
félévi eredményeink is változtattak, ezt is kinyomtattam – kapott elő egy másik
lapot Klaudia. – Ezek alapján láthatjuk, kinek mi az erőssége és gyengéje és
segíthetünk egymásnak.
– Ez egy nagyon jó
ötlet! – pattant fel Tibi elismerően.
– Szerintem is –
értett egyet Csenge. – Lássuk a rangsort!
Mind Klaudia padja
köré gyűltünk és izgatottan olvastuk át az első papír tartalmát.
Felvételi eredmények: 1. Mester Klaudia
2. Zirig Gergő
3. Pap Dominik
4. Molnár Regina
5. Palicz Csenge
6. Bucci Tibor
7. Szabó Eszter
8. Czibik Bence
9. Török Luca
10. Kugyela Dóra
11. Herczeg Konrád
12. Orova Krisztián
– Haver! Azt
hittem, valahol együtt kullogunk a sor végén! – meredt Gergőre Krisz leplezetlen
döbbenettel.
– Az viszont nem túl
meglepő, hogy ti ketten vagytok az utolsók – veregette meg Konrád és Krisz
vállát Dominik szórakozottan. A két fiú megsemmisülten állt egymás mellett,
lehajtott fejje gondolták át éppen az életüket… Bár szerintem mindketten
számítottak erre.
– Liliomszál, a te
helyezésed sem a legjobb – sandított rám Dominik. Hát igen, inkább becsatlakoztam
a srácokhoz és világvége fejjel meredtem magam elé és vártam a féléves
eredmények kihirdetését.
Féléves
eredmények:
1. Mester Klaudia
2. Zirig Gergő
3. Pap Dominik
4. Molnár Regina
5. Palicz Csenge
6. Szabó Eszter
7. Török Luca
8. Bucci Tibor
9. Kugyela Dóra
10. Herczeg Konrád
11. Czibik Bence
12. Orova Krisztián
– Krisz – röhögött
Bence.
– Te csak ne
vigyorogj! Még Herczeg is beelőzött! -
vágott vissza az utolsó, mire Konrád büszkén húzta ki magát.
– A matekom
felhúzott!
– Az élmezőny viszont nem változott – vizslatta a lapot elgondolkodva Eszti.
– Lean, te két
helyezettet is ugrottál előre! – ragadta meg a kezem boldogan Csenge.
– De csak mert nem
volt szóbeli – süppedtem még mélyebbre a kétségbeesésemben, totálisan kiakadva,
minden reményemet elvesztve.
– Majd dolgozunk azon
is – lépett mellém Klaudia és bátorítóan rám mosolygott.
– És ha
reménytelen eset vagyok? – pillantottam fel rá csüggedten.
– Az vagy – lapogatta
meg a vállamat őszintén. – De én nem fogom feladni!
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése