– A pályán tanúsított
felvételi megmérettetésünkről nincs ranglista? – érdeklődött Krisz aznap
délután, mikor megtartottuk az első közös tanulást az edzés után.
– Természetesen nincs
– érkezett a válasz Klaudiától.
– Pedig ott tuti
benne lennék a top háromban – hajtotta fejét padjára Krisz csalódottan.
– Azzal bizony nem
sokra mész a vizsgákon – mondta neki Konrád, nyitott füzete felett üldögélve.
– Azt hittem,
egyet érzünk, testvér! – kérte ki magának Krisz döbbenten.
– Épp matekra
készülök, szóval nem – legyintett a padtársam.
– Ne a matekra
készülj, a jó ég áldjon meg! – jelent meg a semmiből Klaudia és konkrétan
kitépte Konrád kezéből a füzetet, majd a tanári asztalra dobta. – Ötös belőle minden
jegyed és te vagy a tanár szíve csücske!
– Az enyém is te
vagy – súgtam Konrádnak vigyorogva, ő pedig őszinte mosollyal ajándékozott meg.
– Ne itt
turbékoljatok! Ez a tanulószobánk!
– Vagy inkább a
kiképző termünk – dünnyögte Konrád, Krisz pedig helyeslően bólogatott.
– Nem gondoltad
komolyan, hogy hagylak majd matekot tanulni, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy
ez az egyetlen tárgy, amiből nincs szükséges korepetálásra! – meredt Konrádra rezzenéstelen
arccal Klaudia, aki önként kijelölte magát a tanulószobánk vezetésére. Persze,
jó oka is volt rá, hisz ő állt a ranglista élén és megvolt benne a kellő
karizma is a tanulás levezényelésére.
– Hát, reméltem, hogy
nem szúr majd szemet – mondta meg őszintén Konrád, de azért kicsit összébb
húzta magát.
– Ez nem jött össze!
– Egy próbát azért
megért – vonta meg a vállát Konrád.
– Mutasd az
ellenőrződ!
– Muszáj? – húzta el
a száját Konrád.
– Ez egy jó ötlet –
értett egyet Csenge. – Senki ne érezze magát rosszul a jegyei miatt. Azért
vagyunk itt, hogy segítsünk egymásnak, de ehhez látnunk kell, ki miben
jeleskedik és ki miben teljesít rosszul.
Mindannyian igazat
adtunk neki, így hát a táskákból előkerültek az ellenőrzők és nekiláttunk a táblán
összegezni egy szép táblázatban, hogy kinek melyik tárgyból van szüksége
korepre és ki milyen tárgy oktatását vállalja. Az egész osztály jelen volt Gergő
kivételével, mivel ő közölte, hogy nincs szüksége segítségre és nem kíván
tanárt sem játszani.
Fél órával később
körvonalazódni látszottak az eredmények. Ott volt például Konrád, aki szívesen
vállalkozott matekot oktatni, viszont szinte minden másból neki volt szüksége
segítségre. Aztán megalakult a magukat csődtömegeknek hívók csoportja is, melybe
Krisz, Bence került, akiknek sokkal nagyobb részben volt szüksége
korrepetálásra, azzal szemben, mint amennyit őt adhattak volna másoknak. Konrád
maga is belépett ebbe a kis közösségbe, mondván, hogy a matekon kívül nem sok
tantárgyban jeleskedik. Angolból Dominik lett a magántanárunk, bioszból és
kémiából Regi, töriből Klau, magyarból Csenge, földrajzból Tibi, matekból pedig
Konrád. Fizikából köztudottan Gergő volt az osztály legjobbja, de mivel ő nem csatlakozott
hozzánk, Dominik és Klau közösen vállalkoztak az oktatásra.
– Tényleg! Hanna
csak ebben a félévben érkezett, nincs is rajta egyik listán sem! – jutott eszébe
Krisznek váratlanul. Még csak most kezdődött a hajtás, de ő már most mindent
izgalmasabbnak tartott, minthogy elkezdjen tanulni. Egy perccel ezelőtt arra is
rácsodálkozott, hogy négy lába van a széknek és nekiállt erről filozofálni.
– Ez valóban igaz!
– nézett fel Klaudia, akit sikeresen kizökkentett Krisz kis közjátéka. – Hadd lássam
az ellenőrződ!
– Én…. Én nem… -
hebegett Hanna megrettenten, de Klauval szemben nem sok esélye volt.
– Wow! A matekot és
a fizikát leszámítva elég szép a teljesítményed! – dicsérte meg Klau. Valahogy reflexből
Konrádra pillantottam, de nem tett vicces megjegyzést arra, hogy hogy lehet
valaki rossz matekból, helyette az előtte heverő nyitott irodalomkönyvet
tanulmányozta. – Földrajzból még jobbak is az eredményed, mint Tibié.
– Én örömmel
átadom a tanár szerepét! – jelentkezett az említett hevesen.
– Ne… Nem lennék a
hasznotokra – húzta össze magát még kisebbre Hanna félénken.
Már négy hónapja
velünk volt, mégis nem sokat változott. Nem lett nyitottabb, sem bátrabb, sőt, mintha
csak egyre félénkebbé és zárkózottabbá vált volna. Nyilván nagyon nehéz dolga
volt, hiszen mire megérkezett hozzánk, már mindenkinél kialakultak a barátságok,
a kötődések. A lányokkal eleinte nyitottunk felé, de mióta megtörtént a
Konrádos dolog, valahogy mindannyian tartottunk egy lépés távolságot. Kedvesek
voltunk, segítőkészek, de nem hívtuk magunkkal a csajos délutánokra vagy ilyesmi.
– Hát, az már
biztos, hogy képtelen lennél megemberelni ezeket a tökfejeket – vágta kupán füzetével
Klaudia Kriszt, aki éppen újabb elfoglaltság révén állatkát próbált faragni a
radírjából vonalzója segítségével.
Hanna megnyugodni
látszott, amiért nem kellett átvennie a földrajz oktatást Tibitől, míg az
utóbbi inkább csalódott volt emiatt.
A következő három
hétben tehát ebben a felállásban folyt a majdnem minden délután megtartott
tanulószobánk. Közösen kidolgoztuk a fontosabb pontokat, a különböző
tantárgyaknál lévő leglényegesebb elemeket, tanulási technikákat osztottunk meg
egymással és tényleg mindent beleadtunk. Jó, volt, aki többet és volt, aki csak
annyit, hogy szerezzen egy fix 3,5-ös vagy esetleg egy kerek négyes átlagot.
Alapból én is abba a kategóriába tartoztam, aki megelégedett egy négyessel is
és nem hajtott megszállottan az ötösre.
A közös tanulás
nem csak azért volt hasznos, mert segített mindenkinek jobb jegyet szerezni,
hanem mert kicsit összébb is kovácsolt minket. Ugyan lassan már egy éve együtt
voltunk, mégis érezhetően elkülönültek egymástól az adott baráti körök. Nem
ismert mindenki mindenkit és nem is jöttünk ki jól minden egyes társunkkal. A
pályán is érezhető volt, hogy olykor nem feltétlen alakult ki a bizalom és a
kötődés közöttünk. Az viszont, hogy Gergő teljesen kivonta magát belőle, nem
volt egy túl jó ötlet. Ő amúgy is kilógott közülünk, mert az ő esetében nem
arról volt szó, hogy csak a saját barátaival lógott, hanem hogy gyakorlatilag
senkivel sem társult. És ez a szakadék egyre csak nőtt közte és közöttünk, mind
az iskolában, mind a pályán, meccs közben.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése