A páros bizalmi
feladatnál Vili bá bevetette minden ravaszságát és megfigyelőképességét,
ezáltal az alábbi párokat alakítva ki:
1. Tibi – Klau
2. Krisz – Regi
3. Csenge – Bence
4. Eszti – Dominik
5. Gergő – Konrád
6. Hanna – Én
Persze, volt,
akiknél nem okozott ez sem gondot, hisz bár Eszti nem állt túl közel Dominikhoz,
annyit mindenki tudott Dumbóról, hogy sosem hagyná cserben a csapattársait meg
úgy általában senkit nem hagyna a földre pottyani. Klauék szintén jól
szerepeltek, hisz a játék lényege a bizalom volt, amit Tibivel mindketten megelőlegeztek
a másiknak. Kriszt és Regit meg Csengét és Bencét szerintem meg nem nagyon
láttam beszélgetni pályán kívül és ez persze most sem volt másképp. Ettől
függetlenül mindannyian sikeresen vették az akadályokat és ha jól láttam, Krisz
meg is nevettette a lányokat.
Konrád és Gergő…
Nos, az ő párosuknak nem sok értelme volt. Makacsul, irdatlan tempót diktálva
dülöngéltek felváltva egymás karjaiba, szemmel láthatólag ez abszolút nem a
bizalomról szólt vagy arról, hogy mielőbb letudják a feladatot. Nem tudom,
talán egy verseny, egy kimondatlan kihívás lehetett közöttük, hogy ki bírja
tovább vagy melyikük tudja hitelesebben előadni a kamu bizalmát… De ettől még
tökéletesen megfelelően teljesítették a kiszabott gyakorlatot, ahogy az tőlük
már megszokottnak számított.
Vonakodva néztem
Hannára. Olyan kis picinek tűnt és vékonynak, hogy bizalom ide vagy oda, erősen
kételkedtem benne, hogy meg tudna tartani. Ugyanakkor nem akartam csalódást okozni
a többieknek, vagy az edzőmnek, amiért én vagyok az egyetlen, aki korábban és
most is hezitál. Hanna dőlt először és bár láttam rajta, hogy fél, mégis
bátortalanul ugyan, de megcsinálta a feladatot, amit követően már tényleg én
voltam az egyetlen, aki még nem végzett. Ökölbe szorítottam a kezem és
hátralendültem, ám a nagy elhatározásomnak és felbátorodásomnak hála nagyobb
hévvel dőltem hátra, mint kellett volna. Hanna valóban nem tudott megtartani,
bár szegény, ez nem igazán rajta múlt. Végül mindketten a parkettán végeztünk.
Ő kicsit szerencsésebben landolt, mert volt ideje megtámaszkodni a kezein, míg
én, akinek csukva volt a szemem, bevertem a könyökömet a földbe és sikeresen
megfejeltem Hanna térdét is.
- Luca! Jól vagy? –
termett előttem Konrád rekord sebeséggel és aggódva guggolt elém.
- Aú – dörzsöltem a
tarkómat fájdalmas arckifejezéssel. A többiek is mind körénk gyűltek és
nyugtalanul vizslattak minket.
Ekkor olyasmi
történt, amire mindenki – beleértve engem is - a legkevésbé számított.
Elnevettem magam. Olyan komikus volt elképzelni, ahogy elvágódunk, ráadásul még
mindig félig Hanna lábain fetrengtem.
- Most meg min
nevet? – érdeklődött Krisz döbbenten.
- Lehet, hogy
agyrázkódása van – vélekedett Klaudia.
- Hé, Liliomszál. Rendben
vagy? – meredt rám Dominik megrökönyödve.
- Persze, minden
okés! – vigyorogtam, kezemet Konrádébe csúsztatva hagytam neki, hogy felhúzzon,
majd felsegítettem Hannát. – Csak mégis vicces volt ez az egész.
Konrád megkönnyebbülten
felsóhajtott, majd azért a biztonság kedvéért ellenőrizte a fejemet és a
kezemet, hogy nem történt-e nagy baj.
- Bocsi, túl nagy
hévvel dőltem – kértem elnézést Hannától.
- É-én is
sa-sajnálom! – hebegte zavarában.
- Jól van, úgy
látom, csak sikeres volt ez a gyakorlat sorozat – jelentette be elégedetten
Vili bá, ezzel zárva a mai edzést. Nyújtottunk, majd összeszedelődzködtünk és
elhagytuk a csarnokot. Kifele menet elkaptam Gergő pólóját és megállásra
késztettem, így csak ketten maradtunk a teremben.
- Szánnál rám egy
percet? – érdeklődtem, elengedve a felsőjét.
Nem felelt, de
felém fordult és egy nagyon aprót bólintott.
- Szóval, az van,
hogy Dominik és Klau sosem ismernék be, de nem megy nekik valami fényesen a
fizika korrepetálás. Nagyon hálásak lennénk, ha segítenél nekünk. Holnap
tanulós szombatot tartunk nálam és ha esetleg ráérsz, örömmel vennénk, ha
eljönnél.
Gergő nem szólt
egy szót sem, én pedig elmondtam, amit akartam, így hát elköszöntem tőle és
magára hagytam.
- Szóval, mit csináltál
a tornateremben kettesben Ziriggel? – érdeklődött Konrád edzés után, mikor már
hazafelé tartottunk.
- Megkértem, hogy csatlakozzon
hozzánk holnap.
- És erre ő?
- Nem felelt –
vontam meg a vállam, de nem éreztem ezt kudarcnak.
- Nála ez nem is
olyan rossz reakció – gondolkodott hangosan Konrád, én pedig bólogatva
helyeseltem. – Bár véleményem szerint, ettől még nem jön el.
- Szerintem se –
húztam el a számat.
- Ugye tisztában vagy
vele, hogy nélküle is le tudna vizsgázni mindenki?
- Hogyne, de
éreznie kell, hogy szükség van rá is a sikerhez. Nem tudom, miért tartja magát
ennyire távol mindannyiunktól, de ezen muszáj lesz változtatnia.
- Nem is a
távolság a baj, hanem amiket mond – fogta kicsit szorosabban a kezem Konrád,
megint befeszülve.
- Szerintem nem
gondolja komolyan – vélekedtem. – Klau is elég érdekesen kezdte a sulit,
egészen más oldalát mutatta meg, mint amit mostanában látni.
- Igazából megértem
– eresztette le a vállait Konrád. – Nem csak egy csapat vagyunk, hanem úgymond
versenytársak is. Nem lehet mindenki kezdő és később nem fognak mindenkit
beválogatni a legjobb csapatokba.
- Hm, igen. Talán
Gergő úgy véli, nem barátkozni jött, hanem edzeni és képezni magát, épp ezért
nem akar másoknak segíteni az előrehaladásban. Hisz mind ugyanazt az utat járjuk.
- Édes vagy, amiért
meghívtad – torpant meg Konrád és megsimította az arcomat.
- Én csak
szeretném, ha mindenki jól érezné magát. Még nagyon sokáig együtt leszünk –
néztem Konrád szemeibe. – Köszi, hogy kiálltál értem.
- Hisz mindig
kiállok!
- Igen, de ha a kosárról
van szó, te mindig tárgyilagos és pártatlan maradsz. Alapvetően ez így is van
jól, de olykor mégis nagyon jól esik, ha mindezt félredobod értem. Olyan érzésem
volt, hogy vagyok olyan fontos neked, mint a kosár.
Konrád kissé
döbbenten meredt rám, így elvörösödtem és igyekeztem helyesbíteni.
- Úgy értem… Izé,
szóval nyilván nem összehasonlítható ez a két dolog. Én ember vagyok, ezt meg
egy sport, amit szeretünk. Csak neked tényleg ekörül forog az életed és mindig
komoly meg eltökélt vagy. Érted, most meg mégis kizökkentél és ez sokat jelent nekem.
- Értem –
mosolyodott el, majd elkapta a derekam, magához húzott és a járda kellős
közepén megcsókolt.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése