🎃 A vonzás törvénye – Halloween-i különkiadás 4.rész 🎃

Rhett szörnyen találó kijelentése, miszerint odabent elszabadult a pokol, valóban nem állt messze a valóságtól. Azt hittem, az éppen a lépcsőn lehaladó négyes fogatunk lekörözhetetlen, ám nem számoltam azzal, ami a lakásban várt minket. Arra kellett ráeszmélnem, hogy gyakorlatilag az átalakulásunk egy nagy nulla azokhoz képest, akik bent rohangáltak fejvesztve fel s alá. Nem számítva persze Rhett-tet, aki jócskán felülmúlt mindenkit csupán azzal az aprócska ténnyel, hogy mégiscsak egy csontváz volt. Arról nem is beszélve, hogy alig néhány emberrel futottam csak össze A Nagy Átlényegülés előtt (így neveztem el magamban a sorsfordító eseménysorozat megtörténtét), ergo fogalmam nem volt, hogy ki kicsoda.

Abban a pillanatban, hogy megérkeztünk a lakásba, egy fekete macska szökkent a karomba reszketve és kissé megszeppenve fújtatva az őt követő vérfarkasra. A kutyagénekkel megáldott szőrpamacs azonban nem sok időt vesztegetett a karomban pihenő babonák főszereplőjére, ugyanis megpillantotta a mögöttem ácsorgó csontvázat és a szemének csillogása alapján új életcélt talált magának. Egy kutyának mi egy macska kergetése a csont rágcsálásához képest!

- Ezt gyorsan verd ki a fejedből! – nézett szigorúan az immáron szelíden ücsörgő, jutalmának elfogyasztására vonatkozó engedély megadására váró, farkát lelkesen csóváló vérfarkasra Rhett.

A bolhafészek nyüsszentett egyet, füleit megemelte és farkcsóváása még izgatottabbá vált, ahogyan óvatosan, biztos távolságból megszaglászta a csonthalmazt.

- Ki ez? – érdeklődtem a srácoktól.

- A szaktrászunk, Szkott – segített ki Ace, bár ezzel nem sokra mentem, mert nem ismertem az arcot se emberként, se kutyaként.

- És a szaktárszatok, Szkott miért nem tud beszélni? – firtattam, szándékosan kiparodizálva Ace vadiúj beszédstílusát.

- Mert kutya? – tippelt Cage.

- A csontváz is tud – mutattam rá. – Sőt, még az ironikus hanglejtés is megy neki.

- Talán mert ő valaha ember volt – elmélkedett tovább Cage.

- A vérfarkas is ember, nem? Ez benne a lényeg – ingattam a fejem egyre értetlenebbül.

- De úgy nész ki, bennye ragadt ebbe a tesztbe – osztotta meg velünk elméletét a pösze vámpír.

- Hé, Gaines! Te sem tudsz beszélni? – böktem meg a macskát a kezemben.

- Miaú!

- Szerintem esz egy nyem – vizslatta barátját Ace bölcsen.

- Nos, akkor legalább tudjuk, hogy a beszéd képessége ahhoz kötött, hogy ki mivé vált – bólintottam megállapítva egy újabb tényt A Nagy Átlényegüléssel kapcsolatban.  

- SEGÍTSÉG! – hangzott fel ekkor egy kétségbeesett kiáltás, majd egy egyszarvú szelte át sebesen a nappalit, akit egy elszánt cowboy üldözött, a lasszóját pörgetve. -

- Vagy csak értelmi szinthez – másítottam eggyel korábbi kijelentésemet, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az unikornis nagyon is képes szavakat formálni a szájával, míg a kutya meg a macska továbbra is lelkes hallgatásba burkolózott.

A fel alá nyargaló unikornis csillogó fehér bőre, Eli hajszínével egyenlő szőke sörénye és farka, rózsaszín szarva és szárnyai érdekes látványt nyújtott, ám az, hogy Eli konkrétan életnagyságú unikornissá változott csak a harmadik legfurább látvány volt a szobában. A top három második helyezettje szerény véleményem szerint Rhett volt, aki sajnos csúfos vereségett szenvedett azzal az illetővel szemben, aki elnyerte a legabszurdabb, ugyanakkor legviccesebb címet. Mert a szoba legfurcsább jelensége mégiscsak a földön kétségbeesetten pislogó, nagyjából 20 centiméteres (sült!) szalonnacsík volt, akinek vékony pálcika kezei és ijedt arca mindent vitt.

- Hahó! – szólítottam meg a megszeppent bacont és letéve a macsekot, inkább felkaptam a jobban rászoruló szerencsétlent.

- Sere? – szipogott a szalonna, szemeiben könnycseppek kezdtek sorakozni.

- Igen? – kérdeztem kissé bátortalanul, hiszen nem volt fair, hogy a szalonna tudta ki vagyok, de nekem fogalmam sem volt arról, ki lapul a zsírréteg alatt.

- Ray vagyok – fedte fel valódi kilétét, mire amolyan „oh, wow, erre nem számítottam” arcot vágtam.

- Hát, izé. Sokat változtál – dicsértem végül meg.

- Egy baconcsík vagyok! – reklamált aprócska szájával.

- Aha, Rhett meg egy csontváz – bólogattam megértően. – Mindenkivel megesik – kocogtattam meg bíztatóan az aprócska fejét.

- Mi a fene történt?

- Nem sokat tudunk – hümmögtem. – A jelmezboltos néninél vetted te is a ruhád?

- Igen.

- Feltehetőleg ez az oka. Mind átváltoztunk, akik ott vásároltunk – magyaráztam, beavatva őt is az elméletünkbe.

- Nyem lehet kiszedni a fhogam – mutatta meg saját szuperképességét Ace meglehetősen büszkén, hisz neki nyilván így vagy úgy, de szerepelnie kellett.

- Te nem tűnsz nagyon másnak – vizslatott Ray engem, felülve a kezemben, elhelyezkedett a tenyeremben.

- Én varázsló lettem.

- Tudsz varázsolni? – tátotta el a száját, pici kezeivel megtámaszkodva.

- Aha, de nem tudok visszaváltoztatni senkit. Viszont, ha gondolod, ideröpítek neked egy tányért – ajánlottam segítőkészen, de felháborodott arccal meredt vissza rám.

- Még csak az kéne! Hogy valamelyik barbár megegyen!

- Jól van, akkor felültetlek a sapkámra – emeltem fel és a csúcsos sityakom karimájára helyeztem a kis bacont, hogy jól lásson, elég magasan és védve legyen a kutyától és meg tudjon kapaszkodni.

- Mit… Művelsz? Eressz! – hangzott fel mögöttem egy kétségbeesett kiabálás, mire sietve odakaptam a fejem és pont tanúja lehetettem annak, ahogyan Szkott, a vérfarkasz épp befejezte Rhett kezének rángatását, megszerezve a bal karját karját, ügyesen kihúzta a zakó ujjából és épp indult volna vele tovább. Ki tudja mióta küzdött, hogy megkaparinthassa, így először nem volt szívem megfosztani tőle. Aztán tekintetem összeakadt Rhett reményteljes pillantá… Mármint üres, fekete szemüregeivel így előkaptam a varázspálcámat és a kutya felé suhintottam.

- Megállni! – adtam ki a parancsot, mire a kutya döbbent arccal megtorpant. – Kérem a kart!

Szkott csalódottan kinyitotta a száját, mire a kissé nyálas, viszont annál csontosabb kar a földre pottyant, amit Rhett sietve fel is kapott, majd várakozásteljesen elém állt, épp kezében a levált karjával.

- Segíthetek? – mosolyodtam el kedvesen, mint akinek halvány dunsztja sincs, mit várnak tőle. Tudtam, hogy nincsenek fájdalmai, nem is volt morbid a helyzet, mert a ruhája takarta a „hiányzó részt”, ezért ki akartam élvezni a dolgot.

- Varázsold vissza.

- Talán majd, ha megkérsz – fontam karba a kezem, mondván, hogy nekem van időm bőven.

- Tsh! – horkantott a csontváz lenézően.

- Mondom, mi a pálya Rhetty – álltam neki felvázolni a helyzetet. – A gyengén illesztett kis csontjaid egészen biztos, hogy többször is megpróbálnak majd elhatárolódni tőled, de én jófej leszek és ha most, egyetlen egyszer megkérsz, hogy tegyelek rendbe, a következő alkalmaknál már szó nélkül segítek majd.

- Szerintem esz ety jó ajánlat – búgta Rhett-nek Ace, én pedig helyeslően bólogattam.

Rhett csontváz létére elismerően hatalmas sóhajt hallatott, majd leeresztette karját (mármint amelyiket tudta mozgatni) és lehajtotta a fejét.

- Sere. Légy oly kedves és illeszd vissza a karomat – mondta ki valami eszméletlenül monoton és cseppet sem őszinte hangsúllyal, de nem is ez volt a lényeg.

- Ahogy óhajtod – pöccintettem a pálcámmal és utasítottam a csontjait, hogy álljanak ismét össze.

- Köszönöm – morogta Rhett kedvetlenül, de valamivel azért hálásabban.

- Hova lett Cage? – pillantottam körbe rosszat sejtve, ugyanis a sötét lovagunk a jelek szerint időközben kereket oldott.  

Következő rész:

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/10/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas_22.html