🎃 A vonzás törvénye – Halloween-i különkiadás 2.rész 🎃

 Fél kilenckor sminkben, göndör hajjal, kicsit lepukkant varázsló szerkóban csöngettem Ace és Rhett harmadik emeleti lakásának kapunyitó gombját lenyomva. Varázspálcámat a hátamnál az övembe dugtam és a fekete körömlakott piszkáltam a körmömön. Nem festettem sem az arcomat, se a körmeimet valami gyakran és bár beadtam a derekat, hogy anya kipingáljon, de egyelőre furán éreztem magam, mintsem szexin vagy valami.

Senki nem kérdezte ki vagyok, csak megszólalt a pittyegés és nyílt is az ajtó, amin fürgén be is slisszoltam. Nem hívtam a liftet, csak fogtam magam (meg a hosszú palástom) és felcaplattam a harmadikra, ahol a bejárati ajtó már nyitva várta az érkezőket. Már a folyosón is hallatszott a különleges alkalomra összeválogatott halloween-i dalok különböző feldolgozásai, de mikor beléptem még erőteljesebbé vált a hangazavar. Mindenfelé jelmezes alakok mászkáltak, szólt a zene, lilás fények villództak és mint mindig tömeg, meleg és büdös volt. Mármint ilyen átható fülledt levegő.

Az első dolgom az volt, hogy becsuktam a bejárati ajtót, hogy legalább a szomszédokat kíméljem azáltal, hogy egy fokkal halkabb lesz a hangzavar számukra, ha nehezebben szivárog ki a zaj. Utána ledobtam a tatyóm egy biztos helyre és a konyhába evickéltem, hátha ismerős arcokra lelek. Ez persze nem volt egyszerű, hiszen a legtöbben maszkban, erős sminkben és egyéb, alakjukat és fejüket elrejtő öltözékben feszítettek. Arra jutottam, hogy az én arcom kivehető, ezért találjanak meg inkább ők engem. A konyhapulton undorító zöld, narancssárga és lila löttyök bugyogtak mély tálakban, gumicukor szemgolyók feszítettek a tányérokon és összességében nagyon adta magát, hogy mi alkalomból is rendezték ezt a bulit. Egyenként megszaglásztam a színes löttyöket, hogy melyikbe milyen alkoholt kevertek és végül az egyszerű vörös mellett döntöttem, amiben feltehetőleg csak bor lapult és szóda.

- Csak nem egy varázslóval van gondunk? – jelent meg az egyik oldalamon egy kaszás, a másikra pedig egy fekete macskának öltözött valaki.

- Miaú! – értett egyet az utóbbi.

- Webb? – toltam hátrább a kaszás kapucniját, majd a cica álarcát. – Gaines?

- Szolgálatodra – hajoltak meg egyszerre, amin persze a szememet forgattam.

- Gaines, sok mindent kinéztem volna belőled, de nem számítottam arra, hogy macskának öltözöl – mértem végig az említettet, aki egy fekete szőrös és nagyon selymesnek tűnő kezeslábasban feszített, kapucniját fülekkel és egy cica maszkkal az arca előtt.

- Szeretem a cicákat – jelentette be a fiú rezzenéstelen arccal.

Webb-et is megszemléltem, az ő szerkója egyszerűbb volt, egy hatalmas fekete, kaszás ruhát viselt, melynek alja a földig ért és alaposan meg volt szaggatva, és megkötötte egy övvel a derekánál. A ruha bő, hosszú ujjai eltakarták kézfejét, de láthatólag kesztyűt is viselt, óriási csuklyáját ismét az arcába húzta, miután én az előbb hátrahajtottam. Kezében pedig természetesen ott virított az elengedhetetlen (hála az égnek műanyag) kasza.

- Jól néztek ki, fiúk! – dicsértem meg végül őket.

- Köszönjük, Serázsló! – vigyorgott rám Gaines, majd ismét az arca elé húzta maszkját.

- Ez szörnyen hangzik – fintorodtam el azon, hogy összevonta a nevem a jelmezemmel.

- Serázs? – rövidítette le Webb szórakozottan.

- Én tényleg nem bánom, ha csak simán a nevemen szólítotok, mint eddig – bizonygattam, de persze már rám se hederítettek.

- Sere? Te vagy az? – szólított meg egy vékonyka hang oldalról és odanézve Eli-t láttam talpig fehérben, szárnyakkal a hátán, és egy sapkával a feje tetején, aminek elején egy csavart szarv mögötte két fül helyezkedett el.

- Unikornis vagy? – döbbentem meg, de aztán nevethetnékem támadt.

- Mi olyan vicces? – szorította össze a száját.

- Semmi. Nagyon aranyosan festesz. Illik hozzád! – feleltem őszintén, mert tényleg így gondoltam.

- Te is csinos vagy! Talpig feketében, de passzol a stílusodhoz – ismerte el immáron mosolyogva.

- Hé! Van benne egy csomó zöld is! – ellenkeztem kikérve magamnak, aztán ismét végigmértem Eli-t. – Farkad is van?

- Még szép – fordult meg és kezével meglóbálta a derekára erősített unikornis farkat, én pedig nevetve figyeltem a jelenetet.

Nem sokkal később felmentem a tetőteraszra, erősen sejtve, hogy ott találom a házigazdákat meg egyéb tartozékaikat és nem is kellett csalódnom. Háttal álltak nekem, a korlátnak támaszkodva, Ace középen, egyik oldalán Cage, másikon meg Rhett.

- Sziasztok! – léptem közvetlen mögéjük, mire mind a hárman felém fordultak, immáron hátukkal támasztva a korlátot.

- Hát itt vagy, Szépségem! – nyomott egy puszit az arcomra Ace, majd Cage is hasonlóképpen üdvözölt, ellenben Rhett-tel, aki csak állt és bámult rám.

- Jól néztek ki! – dicsértem meg őket is, mert végül is tényleg nem festettek rosszul.

Ace vámpírnak öltözött, felteszem egy perverz Drakulának, fekete lakkcipőben, fekete nadrágban, fehér fodros ingben, rajta bordó bársony mellényben, hátán magas gallérú kívül fekete, belül piros köpenyben feszített.

- Hol vannak a fogak? – néztem rá kérdően, hiszen így legfeljebb egy túlöltözött színházi vendégnek tűnt, semhogy vámpírnak.

- Itt – húzta elő a zsebéből a dobozkát, melyben egy felső, beilleszthető fogsor csücsült.

- És miért nem a helyén van?

- Mert nem tudok benne normálisan beszélni – vigyorgott jókedvűen. – Se inni.

Tekintetem Cage-re tévedt, aki valamiféle sötét lovag lehetett. Szoros, fekete csőnadrágot viselt, térdig érő sötétszürke csizmával, hosszúujjú, szürke, lánc anyag hatását keltő pólóval, rajta fekete ujjatlannal, amin egy piros-sárga címer helyezkedett el középen. Nyaka körül széles sálként, szintén lánc szerű anyag terült el, övére csatolva hüvelyében egy karddal, kezében a sisakjával álldogált.

- Látom te is inkább a kezedben szorongatod a sisakod – tettem szóvá, hogy gyakorlatilag ő is lekapta magáról jelmezének egyik legfontosabb elemét.

- Az indok ugyanaz – kacsintott játékosan. – Te viszont nem Hamupipőkének öltöztél.

- Úgy voltam vele, az túl elcsépelt lenne – húztam el a számat.

- Mert most tökre nem vagy az – jegyezte meg szarkasztikusan Rhett, így az utolsó jómadárra pillantottam.

- Csontváz? Komolyan? – meredtem rá.

- Tán mást vártál? – jelent meg az a szokásos arckifejezése, amit velem szemben mindig magára öltött. Rhett konkrétan egy fekete kezeslábasban volt, amire szépen rá voltak festve a különböző csontok. Kapucnija a fején volt, csontvázas kesztyűi és egyszerű, fekete sportcipője pedig gyengén tükrözték a valóságos csontvázak küllemét. Arról nem is beszélve, hogy maszkját a feje tetejére tolta, barátaihoz hasonlóam bojkottálva a jelmezek valóságosságos megjelenését. Mégis cukinak tűnt. Rhett mindennek tűnt már, csak cukinak nem, ezért magamat is megleptem azzal, hogy aranyosnak tartottam a kezeslábasában. Persze csak addig, míg a szemébe nem néztem, ugyanis a tekintete pont olyan rideg és gúnyos volt, mint mindig.

- Azt hittem, nem fogsz beöltözni – osztottam meg vele az elképzelésemet. – Vagy legalábbis valami olyat húzol fel, ami minimális erőfeszítést igényel. Vagy ezért a kezeslábas?

- Mondja ezt az, aki egy elnyűtt és gyűrött boszorkányjelmezben pompázik – vágott vissza gúnyosan Rhett.

- Varázsló vagyok! – kértem ki magamnak felháborodottan.

- Szerintem ez lehet az a jelmez, amit rád akart sózni a néni – jegyezte meg Ace, aminek hallatán felkaptam a fejem.

- A jelmezboltos néni?

- Aha, nála szereztük be ezeket mi is – bólogatott egyetértően Cage.

- Hah! Említette, hogy valakinek szánta ezt a hacukát, de az illető nem kérte – irányítottam tekintetem ismét Rhett-re és magamban arra jutottam, hogy így, hogy az kérdéses személy fiú volt, meg tudtam érteni Rhett-tet, aki értelemszerűen nem szeretett volna lánynak öltözni, ezért lett inkább csontváz.  

Rhett épp szóra nyitotta a száját, valószínűleg nem azért, hogy megdicsérje a sminkem, hanem nyilván valami csípős megjegyzést készült tenni, ám hirtelen három hangos kattanás hallatszott. Olyan volt, mint mikor az óra nagymutatója, három másodperc alatt hármat kettyen. A harmadiknál pedig elszabadult a pokol.

Egyszerre több váratlan és megmagyarázhatatlan dolog is történt. Ace kezéből a fogak a szájába reppentek és ott is maradtak, arca sokkal sápadtabbá és sötétebbé vált, szeme körül lila karikák éktelenkedtek. Cage sisakja szintén a fején landolt, szerkója tetőtől talpig, minden elfedő páncéllá vált. A legfurább változáson mégis Rhett ment keresztül, ugyanis mikor odapillantottam nem volt sehol, csupán egy csontváz állt a helyén. Egy hús-vér csontváz… Hús meg vér nélkül. A szemem sarkából láttam, ahogyan egy csomóan köddé váltak, gyakorlatilag egyik minutumban még állt mellettük valaki, a következőben meg nem volt sehol. Szinte kiürült a tetőterasz.

- Mi a… Nem jön ki a fhogam – hallottam Ace elégedetlen (kissé pösze szerű) hangját, így gyorsan odakaptam a fejem.

- Hogy került a szádba? – meredtem rá, inkább nem foglalkozva a meglepetten forgolódó csontvázzal, mert nagyon nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

- Mhit thudom én! Egyszersak ott volt! – rángatta a fogait idegesen.

- Én sem tudom levenni a sisakom! – csatlakozott a tehetetlenséggel kétségbeesetten küzdő Cage is a problémabörzéhez. – Ráadásul rohadt nehéz ez a kard!

Rossz érzés kerített hatalmába. Az a tipikus rossz érzés, mikor rájössz, mi is van a dolgok hátterében, de nem akarod elfogadni, mert egyszerűen képtelenség. Összeszorítottam a számat és nagyon, nagyon lassan a csontváz felé fordultam, egyenesen a szemüregeibe nézve, majd tagolva vagy épp elcsukló, elbizonytalanodó hangon szóltam hozzá.

- …Rhet-ty…?

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/10/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas_22.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/10/a-vonzas-torvenye-halloween-i.html