Kosársuli, 87.rész

- Szóval veszélyben a posztom - dobta le magát mellém Krisz a magyar óra utáni szünetben, mikor Konrád büfézni ment.

- Ezt meg hogy érted? - hökkentem meg.
- A cikk - mondta. - Nekem is feltűnt, mennyire jól látsz a pályán.
- Köszönöm, de még mindig nem értem - ingattam a fejem.
- Azt írták, észrevetted azt is, amit az irányító sem - mutatott rá.
- De hát Dominik volt az irányító akkor, nem is te.
- Ez igaz, de mikor a következő meccsre az edző összeállítja a két kezdőt, te leszel az irányító és Pap.
- Ezt mégis mire alapozod?
- Csak azért nem voltál most is te, mert megsérültél.
Az elmúlt félévben gyakorlatilag egyetlen egyszer sem folytattam Krisszel komoly témáról komoly beszélgetést. Ugyan ő volt Konrád legjobb barátja, de nem lógtunk hármasban, nem ismertem meg és nem barátkoztam össze különösebben. Mikor ebbe belegondoltam, egy pillanatra rossz érzésem támadt, amiért Konrád nem szorgalmazta, hogy a barátnője és a legjobb barátja különösen jóban legyek, de inkább elhessegettem ezt a fejemből. Krisz jó arc volt, remek humorral, épp ezért voltunk amolyan haverfélék, akiknek semmi gondja egymással, de nincsenek is szoros, közeli viszonyban.

Egyáltalán miért állított ezzel ide és miért ilyen komoly? Ez nem vall rá. Talán rosszul érinti, ha elveszem a posztját? De hát nem is veszem el! Semmi garancia rá, hogy innentől majd mindig én irányítok. Sőt!

- Mielőtt túlkombinálnád a dolgot – szólalt meg ismét Krisz, kezét játékosan meglengetve az arcom előtt szeretném tudatni veled, hogy tisztességes szándékkal érkeztem.

- Mármint? – nevettem fel kurtán.

- Általánosban bedobó poszton voltam és nagyon szerettem. Herczeg meg én voltunk a két bedobó és volt egy nagyon tehetséges irányítónk, de őt nem vették fel – mesélte Krisz, én pedig nagyranyílt szemekkel, érdeklődve hallgattam. – Alapvetően kitanítottak az irányító posztra is, főleg ebben a néhány hónapban fejlődtem sokat, de jobban szerettem bedobó lenni.

- Tehát – kezdtem óvatosan. – Még örülnél is, ha átvenném a helyed?

- Nagyon szívesen lennék bedobó abban az ötösben, ahol te irányítasz – mondta a szemembe őszintén. – És persze Herczeggel a másik oldalon.

- Köszönöm – mosolyogtam rá és kicsit úgy éreztem, képes lennék elsírni magamat, de ez szerencsére nem következett be, ugyanis Konrád visszatért.

- Mit csináltok? – érdeklődött. – Király remélem nem a csajomnak udvarolsz – vigyorgott a barátjára.

- Hát, szépeket mondtam neki az biztos – kacsintott rám Krisz és mivel nem állt fel, Konrád közénk sétált és felült a padunk közepére, kezében egy büfés szendviccsel.

Megfigyeltem, hogy míg nekem anya meg apa szendvicset készített és csomagolt mindennap, Konrád általában pénzt hozott magával és a büfében reggelizett.

- Ráhoztad a frászt, amiért valószínűleg ő lesz az irányító és nem te? – húzta össze a szemeit mindenttudóan Konrád.

- Te is így gondolod? – tátottam el a számat döbbenten.

- Persze, Király jól tolja, de erre születni kell. Benned megvan az, ami belőle hiányzik. Ezért nem alkalmas mindenki irányítónak – vonta meg a vállát, a „mindenki”-be saját magát is beleértve, Krisz pedig egyetértően bólogatott.

- Ez most meglepett – vallottam be.

- Elég lassú vagy, ha rólad van szó – nevetett rám kedvesen Konrád és megsimította az arcomat.

- És mi lett azzal a sráccal, akiről beszéltél? – fordultam Krisz-hez.

- Sosem állítottam, hogy srác – vigyorodott el rejtélyesen Krisz.

- Egy lány az?

- Bezony – helyeselt.

- És ha olyan tehetséges, miért nem vették fel?

- Mert ilyen a felvételi eljárás – válaszolt Krisz helyett Konrád, aki valószínűleg összerakta a képet, hogy kiről is volt szó. – A legmeghatározóbb tényleg a tehetség, a tudás, hogy mire is voltál képes ott és akkor, de figyelik azt, hogy mennyire vagy fejlődőképes, tiszteletteljes, kezelhető és legfőképp azt, hogy mennyire tudod hozni az elvártakat azon a poszton, amin játszol.

- Nem teljesen értem – merengtem a hallottokon.

- Megvan, hogy hány embert vesznek fel és azt is, hogy azon a 16 emberen belül hány centert, hány bedobót és hány irányítót – magyarázta Krisz, átvéve a szót. – Ha van három tehetséges irányítójuk, nem vesznek fel egy negyediket, mondván, hogy az majd játszik bedobót.

- De ha ő volt a tehetséges irányító, akkor miért téged vettek fel a posztra? – kérdeztem, jogosan nem értve a logikai menetüket.

- Mert én mindkét poszton jó voltam, míg ő nagyon az irányítóságra korlátozódott.

- Például te is most bedobót játszottál és jól is ment. De igazából nem ez a lényeg, hanem hogy két igazán tehetséges irányítóra volt nagy igény és az a kettő Pap meg te voltál – fejezte be a kis regét Konrád.

- Tehát lenyúltam a barátotok helyét? – pislogtam kissé zavarodottan.

- Az nem lenyúlás, ha jobb vagy – mosolygott rám Konrád bíztatóan.

Ez jól esett. Valahogy nagyon nagy szónak éreztem, mikor Konrád elismerte a tehetségemet, a kitartásomat vagy éppen az elhivatottságomat. A napok, hetek, hónapok során Konrád elkezdett a példaképemmé válni ezen a téren, felnéztem rá, adtam a véleményére és vágytam az elismerésére, mert egyértelműen magasabb szinten járt, mint én.

Annak külön örültem, hogy Krisz ideállított ezzel a témával és hogy hármasban átdumáltuk a szünetet. Talán Konrád azért nem szorgalmazta Krisz és az én barátságomat, mert arra várt, hogy magunktól tegyük meg ezt a lépést, ne pedig azért, mert Konrád életének fontos szereplői vagyunk. És nem mintha én szerveztem volna bármi elfoglaltságot a lányoknak, nekem meg Konrádnak. Ez így volt jó, hagyni kellett, hogy magától kialakuljon.

Becsöngetés után néhány perccel megjelent Dobos az ajtóban és szokásos vigyorával nézett körbe.

- Konrád, fiam! Távolítsd el a feneked a padtól, ha kérhetem! – kacsintott ránk, Krisz pedig a helyére iszkolt, hogy Konrád leülhessen.

- Igenis, tanár úr! – engedelmeskedett a padtársam kedvenc tanárának készségesen.

- Na, fiam, akkor mondd meg nekem, hogy tűnik el egy hóember? – indított Dobos a szokásos napi viccével, mire Konrád eltöprengő fejet vágott.

- Beleolvad a környezetébe? – tippelt, aminek következtében Dobos arcáról eltűnt a mosoly.

- Hát ezért fekete pontot adok – jelentette ki komolyan, ellentmondást nem tűrő hangon.

- Mi? Miért? – hökkent meg Konrád.

- Nem lőheted le a poénomat!

- De megkérdezte! Nem adhat nekem fekete pontot! – ellenkezett Konrád hevesen, hiszen ez az óra volt az egyetlen, amit szeretett és amiből igazán jól teljesített.

- Dehogynem. Én vagyok a tanárod – vágott amolyan „na erre mit lépsz?” fejet Dobos, mi többiek pedig halkan kuncogva követtük az eseményeket (Konrádon kívül persze, ő továbbra is elég feszült volt).

- És ha mondanék egy viccet, a tanár úr meg lelőné a poént? – ajánlott alkut Konrád, mindent bevetve, hogy visszanyerje kedvenc tanárának bizalmát.

- Legyen. Plusz a házi első két feladata itt vár rád a táblánál – hívta ki Dobos Konrádot, aki már fogta is a füzetét és nekiindult. – Halljuk a viccet.

- Milyen az unalmas matektanár? – tette fel ezúttal a kérdést Konrád, mire Dobos elégedetten elvigyorodott.

- Szigorú, monoton nő – adta meg a választ, mi pedig hangos nevetéssel díjaztuk a műsort.

Konrád szemfüles gyerek volt, pont a függvényeket vettük, így illett ide a vicc, plusz matektanárról szólt, de még véletlenül sem olyanról, mint Dobos. Konrád felfirkantotta sajátos írásával a két megoldást a táblára, krétaporos kezét szokás szerint fekete nadrágjába törölte, ezzel vicces nyomokat hagyva rajta, majd miután megbizonyosodott róla, hogy Dobos ejtette a fekete pontos ötletét, visszaült mellém.

- Ez meleg helyzet volt! – törölte meg a homlokát megnyugodva.

- Számítottál hasonlóra, hogy készültél ezzel a poénnal? – érdeklődtem, miközben immáron a Klaudia által táblára írt feladatok eredményeit vetettem össze a sajátjaimmal.

- Egyszer régebbem olvastam és tartogattam a megfelelő alkalomra – avatott be a titok nyitjába Konrád.

- Szép munka! – dicsértem meg a poént és a megoldott példákat is.

- Kösz, Bokasérült lány!

- Figyu – fogtam még halkabbra a hangom. – Krisz azt mondta, szeretne már úgy játszani, hogy én vagyok az irányító és ti a bedobók.

- Ja, vágom. Már az én fülemet is rágta ezzel a vágyálmával – bólogatott, miközben ő is a táblára összpontosított és a háziját ellenőrizte.

- Ennek örülök. Szerintem is klassz lenne. – Szívesen hallottam volna a szájából, ahogy azt mondja, neki is tetszene ez a felállás, de nem tette.

- Szerintem te vagy klassz.

Azért ez a válasz sem volt rossz.

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/11/kosarsuli-88resz.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/10/kosarsuli-86resz.html