Dominik kis beszéde és az ezzel járó
gondolkodásmód változásom nem volt hiábavaló. Sikerült magam összekapni és bár
a meccs játékosa nem lettem (nagyon nem), azért tudtam teljesíteni annyira,
hogy a harmadik negyedben ismét én legyek az irányító. Mivel a meccs állása
folyamatosan szoros volt, az utolsó 15 percben Vili bá (teljesen jogosan) úgy
döntött, a mentálisan stabil irányítóját játszatta, ez esetben Dominikot.
Konrádon semmi jele nem látszódott annak, hogy szét lenne esve vagy épp
megviselné valami, így hát ő is helyet kapott az utolsó ötösben, Klaudiával
egyetemben.
Meg kell, hogy mondjam, ez volt az a pont,
ahol kicsit megváltozott a viszonyulásom a köztünk lévő dolog kapcsán. Én
ugyanis nem tettem az ég világon semmi rosszat, mégis ejtve lettem, Hannára
cserélve és neki ez még csak meg se kottyant. Konrád nem rókázott, nem omlott
össze, csak hozta a szokásos formáját. Őt figyelve körvonalazódott meg bennem
az az elképzelés, hogy mostantól nem csak ő fog kerülni engem, hanem én is őt.
Elismerem, hogy nem ez volt életem
legérettebb hozzáállása, de könyörgöm… Én csak egy 14 éves tininek számítottam,
élete első igazi kapcsolatával és élete első olyan alkalmával, amikor a barátja
gyakorlatilag levegőnek nézte!
Tisztában voltam vele, hogy Konrád nem
csal meg, az nagyon nem vallott volna rá. Plusz láttam a tekintetében, mikor
rám nézett, hogy itt szó sem volt ilyesmiről. Ám mégis gondja akadt és ezt a
problémát nem velem, hanem egy másik lánnyal osztotta meg, amit nem tudtam mire
vélni. Sőt, mi több, nem is akartam. A kezdeti szomorúságom és csalódottságom
pillanatok alatt átváltozott dühvé és haraggá.
Így
alakult, hogy mikor a meccs után elmentünk közösen a mekibe, hogy megejtsük
győzelmi ebédünket, én Csenge és Eszti közé pozícionáltam magam. A gyorsétterembe
vezető utat szintén az ő társaságukban töltöttem, ugyanis ideje volt beavatnom
őket a részletekbe, mind Konrád, mind Klaudia ürügyén. Kis csoportokban
foglaltunk helyet külön asztaloknál, hisz nem fértünk volna el egy helyen mind
a 16-an. Az étvágyam nem különösebben jött meg, így elmélázva rágcsáltam egy
krumpliszeletet, mikor a lányok elmentek fagyit venni.
- Egészen szépen összakaptad magad,
Liliomszál! – dicsért meg Dominik, lehuppanva a velem szemben lévő helyre,
alkarját az asztalra fektette és kajánul vigyorgott rám.
- Egyetértek. Nem gondoltam volna ezt
akkor még, mikor megtöltötted a WC-t hiányos reggeliddel – csatlakozott a
beszélgetéshez Klaudia, szintén helyet foglalva az asztalnál.
- Gúnyolódjatok csak rajtam – fintorodtam
el.
- Én halálosan komolyan beszélek! – kérte
ki magának Dominik.
- Akárcsak én – értett egyet Klaudia.
- Látom, ti ketten nagyon egy húron
pendültök – meredtem rájuk rezzenéstelen arccal, majd lemondóan elterültem az
asztalon.
- Ez csak természetes.
- Hisz egy csapatba vagyunk – folytatták a
fene nagy egyetértést, de nem tűntek úgy, mintha csak megjátszanák.
- Tényleg jóban vagytok? – kaptam fel a
fejem kíváncsian.
- Aha – vonta meg a vállát Dominik.
- Barátok meg ilyenek? – hüledeztem.
- Mi az, hogy meg ilyenek? – kifogásolta a
megszólalásomat Klaudia rögvest.
- Nem tom’. Valahogy nem passzoltok össze
és sose láttalak még titeket együtt lógni – feleltem őszintén.
- Mert kitakart minket Herczeg, akivel
folyton el vagy foglalva – osztotta meg velem elképzelését Dominik, de cseppet
sem féltékényen, vagy szemrehányóan, csupán tárgyilagosan.
- Ennyire szánalmasan beterítette az agyam
a rózsaszín köd? – tettem fel a kérdésemet, leginkább magamnak címezve, de
persze a világ két legkedvesebb embere azonnal, szinkronban kisegített a
válasszal.
- Igen!
- Köszi – dünnyögtem. – Szóval... Ti
együtt szoktatok lógni?
- Ezt csinálják a barátok – mutatott rá
Dominik, de persze ezzel nem adott egyértelmű választ.
- És nem jártok meg semmi? – bukott ki
belőlem egy újabb kérdés.
- Te vagy a tapintatosság bajnoka –
forgatta a szemét Klaudia.
- Bocsi – húztam be a nyakam.
- Barátok vagyunk és ennyi.
- Én is a barátotok akarok lenni! –
jelentettem ki hevesen, mire mindketten meglepve hőköltek hátrébb.
- Mi van?
- Tök jók lennénk együtt! – bizonygattam
fellelkesülve. – Mint Harry, Ron és Hermione!
- Vagy mint Bud Spencer, Terence Hill, meg
az a harmadik... Ja, várj. Nem, csak ketten voltak – küldött felém egy
szívélyes mosolyt Dominik.
- Én is ezt a poént terveztem elsütni,
csak Han Solo-val és Chewbacca-val – kontrázott Klaudia.
- Wow, visszavonom, amit mondtam. Ti aztán
tényleg összeilletek – ismertem el bólogatva, majd átlestem Dominik válla
fölött, tekintetem összeakadt Konrádéval.
Még mindig mérges voltam rá, így hát nem
törődtem a szemében tükröződő megbánással és csak elkaptam róla a tekintetem.
- Mit akarsz vele kezdeni? – érdeklődött
Klaudia, követve a pillantásomat.
- Azt hiszem, egy ideig figyelmen kívül
hagyom – sóhajtottam fáradtan.
- Ez egy jó hülye terv – bíztatott
megnyerően.
- Egyelőre ennyire futja – tártam szét a
kezem tehetetlenül. – Inkább meséljétek el, hogy barátkoztatok össze.
Dominik kérdő pillantással nézett
Klaudiára, gyanítom azért, mert lehetett valami bensőséges, intim dolog a
sztoriban, de a lány beleegyezően biccentett.
- Akkoriban történt, mikor fellöktelek –
fonta karba kezeit Klaudia. – Nem igazán így terveztem a dolgot és elég rosszul
érintett, hogy miattam kikerültél a csapatból hetekre.
Hihetetlen érzés kerített hatalmába.
Csodáltam őt, amiért ilyen könnyedén mondott ki valamit, ami más szájából
gyengeségnek tűnt volna, ő mégis büszkén ismerte el bűnét és ehhez kapcsolódó
nehézségeit.
- Én csak segítettem megbirkóznia ezzel –
egészítette ki a sztorit Dominik. Éreztem, hogy azért nem avattak be minden
részletbe, de nem is volt itt az ideje.
- Tudod, bocsánatot is kérhettél volna. Én
aztán nem fújtam rád emiatt, szóval hip-hop megszabadítottalak volna a
bűntudattól – jegyeztem meg Klaudiának címezve a mondadómat.
Kissé nyersnek hangzottam, mégis teljesen
őszintén beszéltem, mert ők is így szóltak mindig hozzám és ez bevált
módszernek tűnt.
- Tudom – nézett mélyen a szemembe.
- Okés.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése