Kosársuli, 99.rész

Hát itt voltam.

Konrádék lakásának ajtaja előtt álltam és meredtem a csengőre, amit az elmúlt 15 percben sem sikerült megnyomnom. Elhatároztam, hogy eljövök és egyszer s mindenkorra véget vetek a mosolyszünetünknek, kerüljön bármibe is, de… De most, hogy megérkeztem, elszállt a fene nagy bátorságom. Mi van, ha tényleg nem akar már velem lenni? Vagy tényleg tetszik neki Hanna? Azt nem bírnám elviselni. Viszont, ha így lenne, biztos nem küldött volna ide Krisz. Kivéve, ha ő sem tud róla… Áh, nem. Krisz biztosan tud mindenről, ezért más a hangulata mostanában. Ismeri a barátját és átérzi a problémáját. Mondjuk ezen alapon simán lehet, hogy azért küldött ide, hogy Konrád végre jól szakíthasson velem. Krisznek tuti Konrád áll fontossági sorrendjének első helyén, szóval simán beáldozná az én boldogságomat az övéért. Egy igaz barát. Csak meg kell nyomnom a kapucsengőt. A társasház ajtaján sikeresen bejutottam, ugyanis pont jött kifelé egy arc, aki beengedett, de muszáj lesz megtennem az utolsó lépést is.

Gyerünk, Luca! Jobb lesz után! Megtudom az igazat (bármi is legyen az) és az segíteni fog lépni valamilyen irányba. Amúgysem mondhatok le ilyen egyszerűen Konrádról. Hisz szeretem. Ez holt biztos. Bele vagyok esve és ezen nem változtat az, hogy ignorál vagy nem árulja el a gondjait.

- Bakker, már! – csaptam rá nemes egyszerűséggel a gombra. Nagyjából egy másodperccel később halálra vált arccal meredtem jobbomra. Úristen! Becsöngettem! Hogy áll a hajam? A fejemhez kaptam, de konstatáltam, hogy egy; sapkában vagyok és kettő; a hajamnak teljesen mindegy, hisz izzadt, vizes és le is van lapítva. Kit érdekel? Majd nem veszem le a sapkám. Nem mintha Konrád nem látta volna még az izzadt, lelapult frizurám. Lehet, pont ezért akar elhagyni…

Ebben a pillanatban kinyílt a fehér ajtó és Konrád jelent meg előttem. Keze a kilincsre simult, szeme körül karikák éktelenkedtek, haja kócos volt, fehér pólója gyűrött.

- Luca? – lepődött meg, szemei elkerekedtek.

- Szia – intettem kissé bénán.

- Szia! – vágta rá, de nem történt semmi egyéb. Nem invitált be, nem kérdezte mit keresek itt, csak nézett rám, azokkal a szép szemeivel és összességében úgy tűnt, mint akit kellemes meglepetés ért. Talán ez tényleg csak Krisz magánakciója volt, Konrád nem tudott semmiről, de lehet, hogy örült nekem.

- Ömm… – köszörültem meg a torkom, mire megrázta a fejét, mint aki most tét magához a kábulatból.

- Ne haragudj! Gyere be! – tárta ki az ajtót, én pedig a számat rágcsálva elléptem mellőle. Rögtön megcsapott az illata, aminek köszönhetően ott helyben képes lettem volna mindent magam mögött hagyni és elfelejteni, csakhogy megint minden a régi legyen.

Nem sokat haladtam előre, nem tudtam, mit kéne tennem, így csak megálltam az előszobában és visszafordultam Konrád felé. Egy sötétkék-fehér kockás pizsamanadrágot viselt, fehér pólóval és szürke, kicipzározott kapucnis felsővel. Becsukta az ajtót, majd ismét rám emelte a tekintetét.

- Hogy… Hogy vagy? – kérdeztem némi hallgatás után, hiszen ez volt a fő oka annak, hogy idejöttem. Mondjuk…

- Jól vagyok – felelte, de aztán meggondolta magát. – Illetve nem annyira. Megfáztam.

- Mert megint nem hordtál sapkát! – vágtam rá, hiszen többször is láttam, hogy edzés meg meccs után simán kiment a vizes hajával a hidegbe.

- Igen, lehet – sütötte le a szemét, majd a hajába túrt. – Hiányoztál.

Annyira hirtelen és annyira váratlanul, mégis annyira őszintén mondta, hogy kis híján ott helyben kimúltam.

- Konrád… - sóhajtottam szelíden. – Szíves örömest mondanám, hogy te is nekem, de előbb tudni szeretném az okát. Hogy miért is volt szükséges, hogy idáig fajuljanak a dolgok.

- Oké – szedte össze magát és megindult a lakásba. – Cuccolj le nyugodtan és beszélgessünk.

Hűha! Ez már haladás. Eddig nem volt hajlandó beszélni, legalább most már igen. Bármit is tervez mondani. Fürgén lekaptam a kabátom, a sapkám meg a sálam és felakasztottam őket a fogasra, majd a táskámat otthagyva bevonultam a következő szobába Konrád után. A nappali volt az, ami egybe volt nyitva a konyhával és az étkezővel.

- Kérsz egy teát? – érdeklődött a tűzhelynél állva.

- Aha, köszi – szobroztam a nappali közepén kissé kényelmetlenül érezve magam.

- Gyere, ülj csak le – invitált a szürkére festett fa étkező asztalhoz, majd mikor helyet foglaltam, elém tett egy sima, egyszínű IKEA-s bögrét, benne a gőzölgő, forró itallal.

- Köszi.

Konrád velem szemben helyezkedett el, az asztal túloldalán, előtte ugyancsak egy bögre állt, melynek tartalmát szórakozottan kavargatta a kanalával.

- Nagyon utálsz? – szólalt meg, de nem nézett rám.

- Egyáltalán nem utállak – döntöttem oldalra a fejem, igyekeztem megnyugtatóan beszélni, mert úgy láttam, nagyon szenved és segíteni akartam.

- Pedig minden okod megvan rá – kötötte az ebet a karóhoz, továbbra is a barnás-pirosas löttyöt figyelve maga előtt.

- Azért nem minden – válaszoltam kicsit jópofizva, majd hamar elbizonytalanodtam. – Legalábbis remélem.

- Én nem tettem semmit senkivel! - robbant ki belőle, hirtelen felkapva fejét kétségbeesetten bámult rám. Egy pillanatra rám hozta a frászt a váratlan kitörése és elgondolkodtam, vajon miért rögtön erre reflektált. Mivel nem feleltem, Konrád rossz következtetést vont le és még inkább megijedt.

- Én nem akartam neked semmi rosszat! Krisz mondta, hogy mennyire furán jön ki, hogy valaki mással lógok és nekem le se esett, hogy esetleg félrevezetlek! Én nem… - itt rájött egy alapos köhögés, mire reflexszerűen felpattantam, de kezét feltartva jelezte, hogy hagyjam. – Nem csaltalak meg vagy ilyesmi! Sose tennék ilyet! Ugye tudod? Mi csak beszélgettünk!

Kicsit úgy hangzott, mint akit mardos a bűntudat, mint aki azért szabadkozik ennyire hevesen, mert mégiscsak tett valamit, ami nem volt helyes. Hittem neki. Elhittem, hogy nem csalt meg, láttam rajta, hogy nem hazudik, nem akar átejteni és hogy valóban kínlódik. Azonban továbbra sem ismertem az okát, hogy mi az, ami miatt küszködik, amit továbbra is magában tart és nem mond ki.

- Nem vagyok a kapcsolatok nagy szakértője, de nem csak fizikai tettekkel lehet megcsalni a másikat – kezdtem lassan, mert végre körvonalazódott a kép. – Tudod, ha mondjuk valakivel sokkal jobban megértitek egymást és jobb beszélgetni meg ilyenek, az sem biztos, hogy egészséges.

Próbáltam visszafogottan fogalmazni, mert magamnak se akartam beismerni, hogy talán Konrád még maga sem tudja, vagy nem esett le neki maximálisan, hogy tényleg jobban érzi magát valaki mással. Csak mert nem csalt meg konkrétan, még nem jelentette azt, hogy a szíve nem húz másfelé. Vagy többfelé. Vagy ki tudja…

- Sajnálom, Luca.

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/04/kosarsuli-100resz.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/03/kosarsuli-98resz.html