Vacsora
után már igen sötét volt kint, így azt ajánlottam Keatnek, menjünk egy kicsit
ki a kertbe. Nem mondott nemet, ezért öt perccel később már
meleg pulcsiban üldögéltünk a magas terasz lépcsőire lerakott párnákon.
-
Hát a csillagokat nem látni, az már biztos – bámultam az eget fejcsóválva.
-
Másra számítottál?
-
Nem igazán. De megszoktam az otthoni eget. Ott sokkal kevesebb a városi fény –
hajtottam le a fejem, mert elfáradt a nyakam.
-
Azt mondtad, otthon – jegyezte meg Keaton lágyan.
-
Mióta itt vagyunk, folyton ez jár a fejemben – vallottam be. – Itt nem vagyok
otthon.
-
Így érzed? – nézett rám meleg tekintettel.
-
Igen. Azt gondoltam, bármi történjék is, ez a hely marad az otthonom, ahol felnőttem és
annyi évet
leéltem.
De rájöttem,
természetes,
ha az embernek változik
az otthona. Ezzel nincsen semmi gond. Nem élhetek és kötődhetek örökké
ugyanahhoz a helyhez vagy házhoz.
-
Látom, ma különösen bölcs vagy – szurkálódott, de nem bántóan, így nem is
vettem magamram, csak felnevettem.
-
Én mindig bölcs voltam – vágtam rá. – Hogy nem vetted eddig észre?
-
Remekül titkoltad – érkezett a válasz.
-
Szóval eddig butának tűntem
– jelentettem ki tettetett sértődöttséggel.
-
Úgy érzem, túl szélsőségesen
gondolkodsz.
-
Azt mondod?
-
Van ám köztes állapot is a bölcs és a buta között – magyarázta összekulcsolva
ujjait, kezét az ölébe ejtette.
-
Nem ez a lényeg.
-
Akkor mi?
-
Sokkal inkább az, hogy nem tartasz bölcsnek – fintorogtam egy kicsit dideregve.
-
Az ész nem minden – vont vállat.
-
Te aztán tudod, mit kell mondani egy lánynak – álltam fel.
-
Neked mindenképp.
Az
asztalhoz sétáltam és felkaptam egy összehajtogatott pokrócot, majd
visszamentem Keathez. A hátára terítettem a pokrócot, majd helyet foglaltam
mellette és én is bebújtam a takaró alá. Közelebb fészkeltem magam hozzá, ő pedig nem húzódott
el.
-
Tiszta szerencse. Mi lenne velünk, ha nem tudnád mindig, mi a helyes
megszólalás? – forgattam a szemem játékosan.
-
Nem lennénk most itt – tippelt Keaton.
-
Mind a te érdemed – bólogattam hevesen.
-
Köszönöm – nyugtázta elégedetten.
-
Igazán nincs mit.
Néhány
percig csak hallgattunk, mindketten felfelé nézve, az eget figyeltük, annak
ellenére, hogy mennyire felhősnek
és a sok fénytől
átlagosnak
tűnt.
-
Tudod, – néztem rá – nagyon örülök, hogy itt vagy.
Keaton
először
csak lepillantott rám, majd lassan felém fordította a
fejét, tekintetét mélyen az enyémbe fúrva.
-
Én is örülök – mondta, miközben egyre közelebb hajolt. Mikor már csak egy
minimális távolság volt kettőnk
között,
önkéntelenül
is lenéztem a szájára, majd pillantásom felsiklott és összeakadt a tekintetünk. Lehunytam a szemem, Keaton pedig finoman a számra nyomta a száját.
Ajka meleg volt és
puha. A szánkon
kívül
semmink nem ért össze, csókja mérhetetlenül egyszerű volt még
is eszméletlen.
Valójában csak összeérintettük a szánkat és egyikünk sem mélyítette el a csókot.
Ez akkor, abban a pillanatban, így volt tökéletes.
juuj végre!😍😍
VálaszTörlésMiért volt ez ilyen rövid? 😭 És miért a legjobb pillanatban lett vége?? 😭 Amúgy jó lett ❤
VálaszTörlésNagyon cuki pillanat volt!!!♥♥Imádom!!nagyon!!♥♥♥
VálaszTörlésJuuuuujjj 😍😍 elolvadtam. Kicsit rövid de a vege izgalom teli😍😘 mihamarabb folytatást!!:))
VálaszTörlés