Vámpír kontra Vérfarkas

Belly

Már negyed tizenegy is elmúlt mikor egy kihalt, gyéren megvilágított úton sétáltam végig, valahol a világ végén. Jó, tudom, ez elég parán hangzik, de na. Nehezen mondok nemet a kalandoknak.
Körös-körülöttem a csendes külvárosra oly jellemző házak, melyek ablakai sötétek voltak már, és csak az alvók halk szuszogását lehetett hallani. Na meg a lassú, ütemesen lüktető pulzusukat.
Éppen edzésről jöttem haza busszal, amikor megpillantottam pár üléssel előttem a magas, rejtélyes srácot. Nem láttam az arcát a mélyen szemébe húzott kapucnija miatt, csak izmos háta volt kivehető. Na meg borostás álla, de azt is csak a busz ablakán fel-feltűnő tükörképéből lehetett észrevenni.
Két utcával arrébb egy kutya elnyújtott vonítása hallatszott, de számomra olyan volt, mintha közvetlenül a fülembe ugatna őnagysága. Unottan kifújtam a levegőt, és követtem a tekintetemmel, ahogy a lélegzetem fehér füstként száll az ég felé a januári hidegben. Hirtelen megakadt a tekintetem a teliholdon, ami úgy ült ott két felhő között, mintha azt akarná, hogy senki se tudja levenni róla a szemét. Nem túloztam el az öltözködést, a szokásos fekete pulcsi-csőgatya-vans szerelésemben olvadtam bele az éjszakai sötétségbe.
Hirtelen egy bakancs csikordulását hallottam a következő házsor végéből. Beljebb léptem a lámpafényből és elindultam. A léptek nem haltak el, én pedig próbáltam hallótávolságon belül minél távolabb követni.
Arra lettem figyelmes, hogy a lábam alatt már nem beton van. Kiértem a földútra, a távolban már csak a Hold fénye nyújtott valami világosságot. Még reményteljesen visszanéztem az utcára, hátha meghallok valami kis neszt, de nem érzékeltem semmit. Teljes csönd vont mindenütt. Majd hirtelen egy erős hang harsant.
- A francba! – szitkozódtam és felkaptam a mobilt. – Majdnem szívrohamot kaptam! – suttogtam méltatlankodva.
- Hah! Ez jó volt – röhögött bele a telefonba Kat, majd rögtön le is szidott. – Mégis mi volt olyan fontos, hogy lemond a brutálisan király BVF esténket?!
- Tudom, tudom, sajnálom, és ígérem… - túrtam bele a hajamba, de ekkor hirtelen valami nagyon erősen megragadta a vállam és magához rántott. A mobilom koppanva ért földet és megszakadt a hívás.
-… hogy bepótoljuk – fejeztem be nyögve, de ekkor hirtelen megcsapta az orromat valami émelyítő szag, amitől teljesen felkavarodott a gyomrom.
- Tilosban jársz, vámpírlány – hallottam magam mögül egy mély, kissé morgásra hasonlító hangot. Kirázott a hideg. Ösztönösen megfeszítettem az izmaimat, hogy kiszabaduljak, de semmi esélyem sem volt, mert egyik karjával szorosan a nyakamat fogta át, a másikkal pedig a derekamat ölelte. Basszus. Hülye éjszakai járatok. Hülye buszos srác.  Hülye telihold. És legfőképpen. Hülye vérfarkasok!!!
 
Matt

 Azóta követetett, hogy felszálltam a buszra. Egy ideig nem foglalkoztam ezzel annyira, megszoktam, hogy a lányok a nyomomban járnak, meg bírom is, ha szívósak és nem adják fel egykönnyen. Nyilvánvaló, hogy nem csak erre járt, hanem direkt kipicizett magának. A busz monitorjának feketeségében – mely máskor a megállók nevét jelezte ki – szemrevételeztem a mögöttem ülő hölgyet. Meg kell hagyni, nagyon tüzes csajnak látszott, élénkvörös hajával, mégis fekete, sötétbe burkolózó külsejével.

Akkor szállt le, amikor én. Abban a pillanatban megéreztem a szagát és azonnal tudtam, mire megy ki ez az egész. Kémkedik a vámpírcsaj. Vagy csak szórakozik, márpedig azt jobb, ha nem velem teszi. Úgy döntöttem hát, belemegyek a játékba, hadd örüljön. Nagyon okosnak gondolta magát és csak megfelelő távolságból követett, ám ezzel nagy hibát vétett. Jól ismerve a környéket könnyen mögé kerültem, így már nem volt más hátra, csak elkapnom.
- Tilosban jársz, vámpírlány – ragadtam meg a vállát és magamhoz rántottam. Éreztem, ahogyan megfeszülnek az izmai, de esélye sem volt a szabadulásra.
- Mit akarsz? – kérdezte mérgesen. Még neki állt feljebb!
- Te mit akarsz? – hangsúlyoztam az első szócskát, mire abbahagyta az erőlködést. Ellazult, majd a következő pillanatban már velem szemben állt, támadásra készen. Átkozott vámpírok, meg a gyorsaságuk. Erre az egy képességükre olyan büszkék.
- Nem mehetek haza anélkül, hogy egy idióta vérfarkas rám ne ugorna? – szájalt vissza a lány, nagy hevességében leesett fejéről kapucnija és elővillant vörös haja. Vámpírság ide vagy oda, jól nézett ki. Szeretem a tüzes dolgokat.
- Te nem itt laksz – feleltem, zsebembe süllyesztve kezeimet. Lassan kifújtam a levegőt, hogy lenyugodjak.
- Mi vagy te, a Miami helyszínelők? Honnan tudod, hol lakom? – De hangos.
- Nem tudnál kicsit halkabban üvöltözni? – kérdeztem, szerintem igenis kedvesen és illedelmesen, de ő persze megint csak felkapta a vizet.
- Nem vagyok hangos. Csak túl érzékeny a füled! – Ebben mondjuk volt valami igazság féle, de nem mernék megesküdni rá.
Felmerült bennem a gondolat, hogy ő Edward, és hallja a gondolataimat, de aztán gyorsan elvetettem. Ha ezt meghallotta volna, már a szememet kaparná.
- Sosem láttalak még errefelé – közöltem vele egy korábbi kérdésére válaszolva.
- Miért kellene neked magyarázkodnom? – szívta tovább a véremet. Hah, mekkora poén!
- Csak azért, mert követtél – vontam vállat, amolyan nem törődöm stílusban, amiről tudtam, hogy felidegesíti.
- Jobb dolgom is van ám, mint utánad loholni! – vágta rá rögtön, de persze ezzel nem tudott átverni.
- Erről nem tudsz meggyőzni – kacsintottam rá, hogy tovább hergeljem. – Ki lakik itt, Piroska? A nagymamád? Hozzá jöttél látogatóba?
- Persze! Úgyhogy farkas, remélem nem bánod, ha végzek veled!
 

Will

 
- Lám-lám-lám. Kit látnak szemeim! – Léptem ki az erődből és a majdhogynem egymásnak feszülő két fiatalhoz sétáltam, akik jöttemre rögtön fél méterre ugrottak egymástól.
- Will! – mordult rám Matt. Oh, hát én sem így terveztem az estém, haver.
- Engem nem is hívtok játszani? – érdeklődtem figyelmen kívül hagyva a vöröskét, aki gyanakodva méregetett, de nem hátrált tovább.
- Nem élnéd túl, ha valamiből kimaradnál, mi? – mosolyodott el gúnyosan Matt a holdra pillantva.
- Történetesen kihagytam volna az estémből ennek a társaságát itt – biccentettem hanyagul a vörös felé. Bűzlött a bőre a tömény vérszagtól. Bah.
- Hé, az erdei farkasok nem tanították meg, hogy kell rendesen viselkedni? – vigyorgott rám a vámpírlány jól láthatóan kivillantba hegyes kis szemfogait. Huu, de berezeltem.
- Most meg mit kuncogsz? – képedt el mire felröhögtem.
- Matt, kérdezd meg már tőle, hogy mit akar, aztán húzza el a csíkot. Idegesít – hagytam figyelmen kívül a felháborodását. Nem Matt az egyetlen farkas fiú, akit ingerel a telihold ma..
- Ne játszd nekem itt a falkavezért – forgatta a szemét a srác, majd hozzá tette. – Egyébként én is ezt próbáltam kideríteni az imént, míg meg nem jelentél.
- Tudod, sokkal könnyebb lenne a beszélgetés, ha mondjuk, nem játszanád az agyad és hozzám szólnál – nézett rám szem forgatva a vámpír.
- Most ha hozzád szólnék, azt mondanám, viselkedj a falkavezér jelenlétében, te málnaszörp szívó – vizsgálgattam elmélyülten a teliholdat.
- Milyen falkavezér?! – szólt már megint közbe Matt. Az én oldalamon kéne állnia! Majd később kérdőre is vonom emiatt.
- Mondja ezt a beszélő szőrgombóc – vágta rá vöröske.
- Mondd, te látsz rajtam felesleges testszőrzetet?! – kaptam felé a fejem elképedve.
- Háh, úgy tűnik mégsem ég ki a szemed, ha rám nézel. Vágod, én nem Medusa vagyok, maximum hiányzik majd a nyakadból egy jókora darab – nézett rám gúnyosan a vámpírlány.
- Én Matthez beszéltem – néztem egyenesen előre faarcal. Nehogymár egy ilyen kis denevér szóljon be nekem.
- Érdekes én meg épp azt éreztem, hogy kimaradtam a beszélgetésből – dünnyögte Matt unottan.
- Jó mindegy, akkor most végre megtudjuk, mit rohangászik a területünkön, aztán itt hagyjuk szépen Piroskát az erdőben. – tereltem gyorsan vissza a témát, nehogy a szőrzetem legyen a téma.
- De a sztoriban nem két farkas van, ez így nem jó. Lépj már le, Will – idegeskedett Matt mire felvontam a szemöldököm. Ha nem csal a szimatom valamit eddig sikerült kihagynom…
-  A nagymama tökéletesen illene hozzád – mért végig a vörös gúnyosan felhúzva az ínyét. Ennyi volt. Volt vámpírlány, nincs.
- Hm, talán kicsit jobban kéne tőlem tartanod, mint a nagyanyádtól – pattintottam ki öt centis körmeim és egy másodperc alatt letéptem magamról a pólóm. A holdfény gyönyörűen csillant meg kockás hasamon és izmos karjaimon. Ezt nyilván nekik kellett volna kimondani, de mivel épp a bámulásommal voltak elfoglalva, ezt gondolatban intéztem el.
- Matty fiú, nincs már kedvem játszadozni, és várnak otthon. Úgy volt, hogy ma megesszük a három kismalacot.

Ha tetszett, kattoljatok folytatásért ide, a társblogomra: http://baratsagkodex.blogspot.hu/