Csillaghullás: Kosársuli, 74.rész

2018. március 19., hétfő

Kosársuli, 74.rész

Konrád elejtett vallomása után nem sokat sikerült aludnom az éjjel. Viszont egy egész éjszakányi ébren forgolódás alatt sikerült annyiszor átgondolnom és újrajátszanom a fejemben az egészet, hogy az már egyáltalán nem mondható normálisnak. Mindenesetre arra jutottam, hogy neki minden bizonnyal fel sem tűnt, amit mondott és valószínűleg nem is szerelmi vallomásnak szánta.
Meglepő módon örültem neki, hogy ezt a következtetést vontam le, mert még nem éreztem készen magamat arra, hogy viszonozzam a szerelmét. Illetve, hogy szerelmet valljak neki. Hisz nem biztos, hogy ő szerelmes belém. Az viszont száz százalék volt, hogy én még nem voltam szerelmes. Nagyon közel éreztem magam hozzá és igazából fogalmam nem volt, mi is a szerelem, de úgy véltem, ez még nem elég. És azt is tudtam, hogy nem kell hozzá sok idő, nagyon hamar szerelmes leszek bele.
Gondolom, nem szükséges nagyon részletezném, milyen hullának éreztem magam másnap reggel, mikor kábé 20 perc alvás után kimásztam az ágyból.
Már a metrón ültem, mikor megrezzent a kezemben tartott telefonom.
Konrád üzenete: Nem fogok odaérni időben, ne várj rám.
Luca üzenete: Megint elaludtál?
Konrád üzenete: Valami olyasmi.
Valami olyasmi? Ez meg mit jelent? Vagy igen vagy nem? Ennyire nem bonyolult kérdés.
Erre nem tudtam mit válaszolni, így lezártam a képernyőt és a kabátom zsebébe süllyesztettem a telefonom.
- Nocsak – sorolt mellém Dominik. A sulitól két utcányira jártunk.
- Jó reggelt – dünnyögtem.
- Neked is jó reggelt, Liliomszál. Nyúzottnak tűnsz – jegyezte meg jókedvűen.
- Nem aludtam valami sokat – húztam el a számat.
- Ugye nem fogsz nekem itt elterülni? - kérdezte.
- Ezt meg, hogy érted?
- A kis múltkori ájulásodra céloztam – mélyesztette zsebébe kezeit.
- Tudsz az ájulásomról? – lepődtem meg.
- Mindenki tud róla – vonta meg a vállát.
- De senki nem említette – húztam össze a szemem értetlenül.
- Mert ilyen roppant empatikusak vagyunk – jegyezte meg szórakozottan.
- Aha – hagytam rá-
- Vashiány. Nem a világ vége – tette hozzá, amolyan „ez nem nagy dolog” stílusban.
- Valóban – értettem egyet.
- Sokkal jobb, mint leesni a lépcsőn – szúrta még oda tárgyilagosan, mire játékosan vállon csaptam.
- Hallgass!
- Vagy épp kitörve a bokád edzésen.
- Dumbó!
- Vagy lefejelni a csapattársad – fejezte be a csodálatos baleseteim sorolását.
- Oké, vettem. Veszélyes vagyok – tartottam fel a kezeim tehetetlenül.
- Ön -és közveszélyes – bólintott mosolyogva.
- Mindenkinek van valami szuperereje – fűztem még hozzá, próbálva menteni, amit még lehetett.
- Neked az, hogy válogatott módszerekkel törd össze magad és másokat? – kérdezte ártatlan képpel.
- Nem! Hanem hogy képes vagyok minden sérülésből felépülni! – szorítottam ökölbe a kezeimet, majd a levegőbe bokszoltam. Épp egy zebránál várakoztunk és a hirtelen mozdulattól kapucnim előrecsúszott, egyenesen a szemem elé.
- Hasznos képesség – nevetett Dominik, szembefordítva magával, megragadta a kapucnim két oldalát és megigazította a fejemen, hogy ismét kilássak. – De azért előnyösebb lenne, ha jobban vigyáznál magadra.


8 megjegyzés :

  1. WOW :3 Még Dumbóval is cukik lettek volna!!! <3

    VálaszTörlés
  2. Légyszi folytatást , nagyon imádom ezt a storyt , kérlek folytast ... ��❤❤❤ !

    VálaszTörlés
  3. Most olvastam el az egesz történetet , és amikor a végére értem el kezdtem sírni , hogy miért pont most lett vége , nagyon várom már a folytatást , kérlek minél előbb írj újabb részt !!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, ne sírj nekem, igyekszem mielőbb hozni a folytatást!!❤❤

      Törlés
  4. van egy olyan érzésem hogy Dominik es Luca meg Hanna es Konrad😌

    VálaszTörlés