Hóesés

2018. március 3., szombat

Újra itt, 20.rész

Avery
„Az életben nemcsak szerelem, de barátság is születhet első látásra.”
/Guillaume Musso/

Miután elmeséltem a kis történetemet a srácoknak, kiléptem szobából, de nem tudtam, mihez kezdjek.
Mindenképp meg kellett keresnem Chaset és elmondani neki mindent arról, ami az én és az ő szívét is nyomta.
Azt hittem, egy asztalon táncolva vagy épp lányok és sör közepette találom meg, de hiába kutattam fel a házat, nem volt sehol. Hirtelen ötlettől vezérelve kiléptem az ajtón és nekiláttam odakint keresni. Nem sokkal odébb, egy játszótéri padon találtam rá, könyökét a térdén támasztva, fejét a lehajtva.
- Chase… - kezdtem, de közbevágott.
- Most nincs ehhez kedvem, Avery. – Hangja ridegen, távolságtartóan csengett. Avery. Szinte sose hívott így.
- Szeretném, ha beszélnénk – próbálkoztam tovább, egyre közelebb araszolva hozzá.
- Majd beszélünk holnap vagy azután.
- Mért nem beszélhetünk most? – makacskodtam.
- Rengeteget ittam és még olyat találnék mondani, hogy többé egyáltalán nem beszélünk – morogta színtelen hangon.
- Igazat? – csuklott el a hangom.
- Nem, nem igazat. Csak csúnyát. Nem vagyok ám mindig ilyen kedves – felelte gúnyosan, amitől kirázott a hideg.
- Hát, képzeld, én se! Lehet, hogy én fogok úgy beszólni neked, hogy azt egy életre megemlegeted – vettem fel a kesztyűt, megeresztve egy aprócska poént, leereszkedve mellé a padra.
- Mégis mid van neked ellenem? Mi okod lenne beszólni? – horkantott fel lesajnálóan.
- Mondjuk, amiket néhány perccel ezelőtt vágtál a fejemhez – vágtam rá.
- Talán nem volt igazam? – emelte fel lassan a fejét és a szemembe nézett.
- De, sok mindenben az volt – törtem meg a szemkontaktust, elkapva róla a tekintetem, inkább a földet pásztáztam.
- Hát persze.
- Nézd, Chase. Igazad volt. Nem ismerlek titeket, hisz hat évet kihagytam az életetekből – pillantottam ismét rá. Szavaim hallattán szép, ívelt arcán egy elkínzott rándulás suhant végig. – És nem keresek kifogásokat arra, hol voltam mindezidáig vagy miért nem kerestelek titeket. De akkor sem ismered a történetem. Te sem ismersz igazán.
- Sose állítottam ennek ellenkezőjét. – Kezdtem megijedni a komoly Chase tárgyilagos mondataitól.
- Figyelj. Tisztázzuk ezt. Kérdezz bármit, én pedig válaszolok rá – ajánlottam, Chase pedig úgy tűnt, szívesebben roskadna magába egyedül, de mégis belement a dologba.
- Miért mentél el? – sóhajtott.
- Apám állást kapott Franciaországban, de nekem nem szóltak róla. A szüleim a költözés előtt egy héttel avattak be, mikor már mindent elintéztek, kivettek a suliból és stb.
- Miért nem szóltál nekünk?
- Nem szerettem volna egy héten keresztül búcsúzkodni, az volt a tervem, utolsó nap mondom el – hunytam le a szemem egy minutumra.
- De nem mondtad – közölte Chase, kezei ökölbe szorultak.
- A tervezett utazás napja előtti reggel anyáék közölték, hogy ma megyünk, előbbre hozták a járatot és egy óra múlva indulunk – remegett meg a hangom. – Ki akartam szökni, de nagyon ügyeltek rá, hogy ne mehessek el, mert féltek tőle, hogy ti majd visszatartotok. Hogy megmakacsolom magam és inkább a nagyszüleimmel élek.
- Ez is egy lehetőség lett volna?
- Dehogy. Sose engedték volna meg. De féltek, hogy kitalálok valamit. Mikor elmondták, hogy elköltözünk, nem ellenkeztem. Nem szerettem volna elmenni innen és itt hagyni titeket, de úgy voltam vele, hogy a családommal kell tartanom, hogy majd gyakran idelátogatok meg ilyenek – magyaráztam.
- Sose látogattál. Nem írtál. Nem hívtál. Sosem kerestél minket – fúrta tekintetét Chase mélyen az enyémbe. Szemei szomorúan csillogtak, akárcsak az enyémek.


Előző rész:

1 megjegyzés :