2015. december 11., péntek

Felejthetetlen nyár, 9.rész

- Ezek az izék nagyon elegánsak – fintorgott Talia, amint felszálltunk.
- Troli. Úgy hívják trolibusz – váltott át azonnal a sértődöttbe Norbi, kiállva imádott piros járművei mellett.
- Olyan kis csúnya – folytatta Talia, csupán azért, mert tisztában volt vele, mennyire idegesíti ezzel a bátyámat.
- Miért kell ezt minden alkalommal eljátszani? – fakadt ki Norbi, Cooper pedig röhögve helyet foglalt a mellettem lévő ülésen.
- És piros – merengett tovább Talia.
- Mi bajod a pirossal? Szép lányos szín – ellenkezett a bátyám teljes erőbedobással.
- Tök koszos. Te jó ég! Az az ülés le van szakadva?
- Biztosan túl nehéz ember ült rá. Bármilyen jármű így végezte volna.
- Na, és az nem zavar, mennyire piszkos?
- Nem.
- Beesik az eső.
- Nem is esik.
- De eshetne.
- De most nem esik.
- Viszont az előrejelzés szerint fog – szúrta közbe Coop, a telefonját babrálva.
- Mindegy, akkor már nem fogunk itt ülni.
- Olyan fura vagy, Nahuel! – legyintett Talia, leülve Dex mellé, míg Norbi egy egyes helyre telepedett le.
- Mondja ezt a lány, aki tizenhat évesen még mindig rajong a plüssökért – vihogott Coop, mire Talia rögtön elvörösödött.
- Hülye! Ez nem is igaz – próbálta tagadni teljesen feleslegesen, mivel ezt amúgyis mind tudtuk róla.
- Ja, ezért feküdtem tegnap egy rózsaszín pónin – vetette oda Norbi cinikusan, mire a barátnőm vállon vágta. Norbi lányosan felsikkantott, úgy tett, mintha egy kicsit is fájt volna neki, aztán újra kifejezéstelen arcot öltött.
- Hát ez nem jött be – mondta, majd összeröhögött Cooperrel.
Hirtelen megállt a troli, holott nem volt megálló még a közelben sem.
- Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, de a jármű sajnos nem halad tovább. Szívélyes megértésüket köszönjük! – mondta a géphang, és kinyíltak az ajtók, ösztönözve minket, hogy elhagyjuk a trolit.
- Na, tessék! – forgatta a szemeit Talia karba font kézzel, amolyan „én megmondtam” fejjel, sokatmondó pillantásokat vetve a bátyámra.
Persze neki ez fel sem tűnt, mert éppen a busz oldalát simogatta, mindenféle kedves szavakkal dicsérve, hogy egyáltalán eddig kihúzta.
- Fiatalember! Ellépne a trolibusztól? – szólongatta a sofőr Norbit, mert nem tudja leereszteni miatta az áramszedőket.
- Mi? Ja, persze. Hát hogyne – hagyta el a terepet Norbi sunyin, mi pedig követtük őt. A végtelenbe és tovább. Hah! Ugyan.
- Most akkor mi lesz? – halászott elő a zsebéből egy térképet Dex, és lassan széthajtogatta.
- Átszállunk valami másra – közöltem.
- Megfognád légyszi? – nyújtotta felém a papír egyik sarkát Dexter, mire szórakozottan tettem, amit mond.ott. 
- Na, majd én megmondom – nyomkodta eszeveszetten okostelefonját Cooper, miközben Dex mellé oldalazott, és szabad kezébe nyomta a térkép egy másik sarkát.
- Nem kell ide elektronika, megy ez a fejből is! – hencegett Norbi, immár a harmadik sarkat tartva.
- Hülye troli! Hülye Nahuel! – mérgelődött Talia, miközben Dex a kezébe nyomta az utolsó sarkot.
- Te vagy a hülye! – vágott vissza azonnal a bátyám, lesüllyedve valami még az eddiginél is mélyebb szintre.
Figyelem, ahogyan Dex megállt a kifeszített óriás térkép egyik oldalán, és erősen koncentrálva vizslatni kezdi.
- Ez teljesen kész! – röhögtem fel, mire végre a többiek is felkapták a fejüket.
- Dex! Mi a jó életet művelsz? – tátotta a száját Norbi, majd elkezdett nevetni.
- Ez egyáltalán Magyarország térképe? – nézte Talia a lapot, mire Dex felé fordította a fejét.
- Milyen embernek nézel te engem?
- Hát nem túlzottan normálisnak… - dünnyögte közbe Coop, de nem kapott választ, az öccse rá se hederített.
- Mindenféle térképet hoztam. Nyilván ez a legaktuálisabb a jelenlegi helyzet megoldásához – magyarázta szakértően, mire felszaladt a szemöldököm.
- Több térképed van?
- Persze. Miért, ti srácok, nem hoztatok? – nézett körbe értetlenül a testvérein.
- Nem.
- Kellett volna?
- Hahó! Huszonegyedik század! Okostelefon – lóbálta meg az említett eszközét Coop vigyorogva.
- Okostelefon? – kérdezett vissza szentimentálisan Dexter, mire összehúztam a szemeim.
- Ja, vágod. Ami ott lapul a zsebedben – mutogatott Coop, mire a bátyámmal elröhögtük magunkat.
- Hm, hogy ez? Tudod, hogy nem bízom ezekben a vackokban – legyintett Dex, de már ő is a nagyon okos és nagyon telefonját nyomkodta.
- Tudom. Csak nem értem – vágott egy pofát Coop, majd rám nézett. – Merre tovább?
- Tőlem kérdezed? Se térképem, se okostelefonom – vontam vállat értetlenül.
- De itt laksz – tette hozzá Dex, célozva arra, miért is tőlem várta a választ Coop.
- Az mondjuk igaz – bólintottam, majd célirányosan elindultam az általam helyesnek vélt irányba.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne őt követnünk – problémázott a bátyám halkan, de szándékosan úgy, hogy jól halljam.
- A térkép szerint is jó az irány – mondta tudálékosan Dex, már kisebbre hajtogatva azt az izét.
- Kikapott a Lakers – sóhajtotta Coop, bizonyára éppen híreket olvasott, totálisan nem törődve a ténfergésünkkel.
- Gyerünk, utána! – indult meg végül a társaság, Dex vezetésével a nyomomba. 


Következő rész:
Bejegyezte: dátum:

6 megjegyzés :

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )