Egy egész hét telt el. Ennyi idő alatt egyetlen egyszer sem beszéltem
Louis-val. A suliban elkerült, nem írt, nem hívott,
teljesen elszigetelte magát tőlem.
Egy alkalom volt, mikor mondhatni velem
teremtett kapcsolatot, de akkor sem hozzám beszélt.
-
Jenna volt az, igaz? Vele mentél el! - támadta le hétfőn Meredith Louist, már az első szünetben kérdőre
vonva.
-
Nem mindegy ez neked? – vitatkozott Louis. Hát persze, nem fogja bevallani az
igazat.
-
Természetesen nem! Nekem ez fontos. Elfelejted, hogy nem én akartam szakítani!
- tört ki Meredithből,
ezzel nyilvánvalóvá téve, hogy még
mindig szereti Louist. Sajnos meg tudom érteni.
Szerintem jogosan merül fel bennem a kérdés,
vajon miért is szakíthattak.
-
Nem adtál választási lehetőséget
- vágott vissza Louis, miután
valahogy úgy éreztem, ő
sincs túl ezen az egészen.
A kapcsolatukon. Mintha csak nem tehetett volna mást.
Mi a fene történhetett köztük?
Szóval ennyi volt, nem keresett, és én sem őt. Szerintem jól is van ez így, van időm elfelejteni, túllépni,
nem rágódni
többé
ezen.
Így történt, hogy péntek este teljesen
beletemetkeztem a logaritmus varázslatos világába, mikor is megcsörrent a
telefonom.
- Hé, csajszi! Mi a helyzet? Mi jót
csinálsz? - érdeklődött
a vonal túlsó feléről
a legjobb barátnőm, Lola.
Lola és Louis mostohatestvérek. Öt évesek
lehettünk, mikor Louis apja elvette Lola anyját, és nyolc, mikor elhagyta. Nem
mondanám, hogy ezáltal egy életre szóló barátságot kötöttek, de az, hogy
szövetkeztek Louis apja ellen lényegesen összébb hozta kettejüket.
Lola tavaly elköltözött Lengyelországba, mert
az anyukája ott kapott munkát, ő pedig nyilvánvalóan vele tartott. Nem igazán
féltettem
az olyanoktól, mint a vadidegen ország
és
új
közeg.
Lola talpraesett lány, hatalmas beszélőkével megáldva.
- Épp matekozom - tájékoztattam
jelenlegi tevékenységemről.
- Rendkívül izgalmasnak hangzik -
ironizált, és meg mertem volna esküdni rá, hogy fintorogott.
- Az is - bólogattam, mire felnevetett.
- Tudok ám én ennél is jobbat -
bizonygatta, mire felszaladt a szemöldököm.
- Na, mesélj - tettem le a tollat
sóhajtva, mert tudtam, valami eszelős ötlet következik.
Vagy legalábbis olyan, ami neki tetszik, nekem
viszont annál kevésbé.
- Olvastam facebookon, hogy David ma
bulit rendez. Nem mész el?
David Lola exbarátja, akin elvileg már ezer
éve túltette magát, és az ő szavaival élve ilyenkor csak informálódni
szeretne.
- Ne már, Lol! Megint kémkedjek?
- Ez nem kémkedés! - háborodott fel,
majd azért gyorsan hozzátette. - Igen, légyszi.
- Miért nem kéred meg Louist? Ők úgyis haverok - dobtam fel zseniálisnak
vélt
ötletemen.
- Pontosan tudod, hogy ezt nem tehetem!
Louis teljesen hülyének nézne - érvelt, és bár igaza volt, mégsem jött meg a
kedvem, hogy kérése szerint tegyek.
- Én is annak nézlek - próbálkoztam, de
erre csak felnevetett.
- Ez pedig így van nagyon jól.
- Azt mondod?
- Még szép! Hülyének nézzük egymást.
Erről szól az igaz barátság.
- Ez tény.
- Akkor meggyőztelek?
- Nem igazán, de rendben van.
- Éljen! - ujjongott boldogan.
- Mit vegyek fel?
- Van az alul fekete, felül színes
ruhád. Hozzá a kedvenc magassarkúd, a rózsás nyakláncod és a hozzá illő fülbevalók -
sorolta, én meg csak tettem, amit mondott. Felöltöztem.
- Felkészülten hívtál - dünnyögtem. -
Esetleg számítsak rá, hogy postán küldesz nekem egy egész megfigyelő berendezést?
Tudod, például
kamerák,
amiket felszerelhetek a házában.
- Ha-ha! Nem vicces. Küldtem neked mást
- mondta, de már nem volt időm megkérdezni, mi is volna az, mert csöngettek.
- Jó
szórakozást,
bébi!
Lesétáltam a lépcsőn, és kitártam az
ajtót.
Valami levélre számítottam,
melyben a pontos utasításokat találom majd,
melyeket már vagy két hete
megírhatott.
Még
az is megfordult a fejemben, hogy valóban egy dobozt találok
majd a küszöbön,
benne a modern technika eszközeivel.
Ehelyett Louis állt előttem.
Következő rész:
Előző rész:
Ejha... :$ <3 még mindig kedvenc!:D
VálaszTörlés:33 igazán?:3
TörlésNemááár... Folytiiit! :D :3
VálaszTörlésHamarosan;))
TörlésBest <3
TörlésKöszi:33
Törlés