- Talán itt az ideje némi magyarázatnak - billentettem
oldalra a fejem, Taliára bámulva. Késő este volt, mindketten az ágyunkban feküdtünk. A
fiúk Norbi szobájában játszottak, szokás szerint valami felettébb férfias, öldöklős játékot.
- Miféle magyarázatot vársz tőlem? - adta az ártatlant Talia, nyilván szerette volba megúszni
ezt a beszélgetést.
- Kezdjük, mondjuk azzal, hogy min akadtál ki annyira, hogy leszállj
a villamosról - segítettem neki, megadva az első lökést. Tudtam, hogy nem akarta, de muszáj volt ezt
tisztáznunk.
- A bátyád kiakasztott - forgatta a szemét Talia, hangja
elutasítóan és túl komolyan csengett. A bátyám. Sose hívta ilyen ridegen őt, mintha nem is
ismerné, mintha nem lenne annyi éve a jó barátja.
- Biztos, hogy nem ez volt az első alkalom. Mégis
most léptél le először - mutattam rá a nyilvánvaló tényekre. Engem
nem vert át, nem fog kibújni a magyarázat alól.
- Lia, én... - kezdte, de aztán elbicsaklott a hangja,
képtelen volt folytatni.
- Lányok! Ébren vagytok még? - toppant be Cooper.
- Hát, ha eddig nem is voltunk, most már biztosan - vágtam
rá gúnyosan a hangoskodására célozva.
- Nem mindegy? Hiszen még fent voltál! - hadakozott Coop,
mert mindenáron igaza kellett, hogy legyen.
- De lehet, hogy már csak ennyire voltam az elalvástól - ültem
fel az ágyamban mérgesen, ujjaimmal mutatva a kicsiny távolságot, ami amúgy
pont nem választott el az alvástól, tekintve, hogy éppen Taliát interjúvoltam.
- Mindketten jól tudjuk, hogy még csak nem is gondoltál
az elalvásra! - vitatkozott tovább, megszállottan bizonygatva igazát. Bár, ha
végig gondoljuk, valóban ő mondott igazat, de nem is én lennék, ha nem
ellenkeznék.
- Dehogynem gondoltam, sőt, mi több, egész nap ez járt a fejemben! - szájaltam vissza
indulatosan. Csak rá kellett volna hagynom, akkor elégedetten távozott
volna, én pedig békében faggathattam volna tovább Taliát.
- Mindig csak a kifogások - forgatta a szemét Cooper.
- Ezt akár én is mondhatnám - fintorogtam gúnyosan.
- Srácok! Srácok! Mi ez a ricsaj? - lépett be az ajtón
Dexter, kócos hajjal és álmos fejjel. Bizonyára jó kisfiú módjára már réges
régen álomba szenderült, és most vitánk jól felkeltette.
- Leah mindenáron balhézni akar - fonta karba kezeit
Cooper és viszonylag dühös tekintettel meredt rám.
- Mi van? Én? Te rontottál ránk hajnalok hajnalán! -
Talán egy csöppet túlzásba estem. De tényleg csak egy kicsit.
- Persze! Viszont elfelejted, hogy még igenis ébren
voltál!
- Épp valami fontosról beszéltünk Taliával és te közbe
avatkoztál! - mondtam továbbra is a magamét, Cooper pedig csak pofákat vágott.
- Ezt mivel is bizonyítod? - kérdezett vissza
félvállról, amolyan nyertes stílusban.
- Bizonyítani? Miért kellene nekem bármit is
bizonyítanom? - meredtem értetlenül Dexre, aki csak lustán vállat vont, majd
mellém sétált és leül az ágyamra. Hátát a falnak vetve, csukott szemekkel,
eléggé feltűnően szenvedve próbált álomba merülni.
- Mert kell és kész, különben senki nem hisz neked -
felelte Coop roppant bölcsen.
- Jó, igazából mindegy. Van bizonyítékom. Itt van
Talia! - mutattam a szomszéd ágyra. Talia ágyára. Ágy volt is, csak Talia nem.
- Hol van Talia?
- Hah! Szóval nincs bizonyítékod! - kapott az alkalmon
Cooper, hidegen hagyva húga újabb eltűnése.
- Hol van Talia? - löktem meg a szendergő Dexet, aki
végtelen lassúsággal nyitotta ki szemeit.
- Tessék? - kérdezett vissza, mintha nem hallott volna.
- Talia. Merre van?
- Ja, már mondani akartam - ásított fáradtan, kezét a
szája elé tartva. - Elment.
- Mégis hova?
- Azt nem mondta - érkezett a lomha válasz, majd Dex
ismét lehunyta pilláit.
- Nem lényeg. Én győztem – vigyorgott Cooper diadalittasan, mire összehúztam
a szemem. Milyen csodálatos testvér ez itt. Jobbnak láttam ráhagyni a dolgot,
leginkább azért, mert már el is hagyta a szobát. Biztos nem fogok utána menni,
csak azért, hogy tovább vitatkozhassunk. Még Dexet is ki kellett dobnom.
- Hé, Dex! Dexter! - ráztam meg bájosan szundikáló
testét. - Ébredj.
- Nem akarok - motyogta, majd egy lendülettel eldőlt, magával rántva engem
is. Jobb oldalán feküdt, bal karja szorosan ölelte a derekamat, szája
csaknem a nyakamat érintette, bőrömön éreztem lassú, egyenletes szuszogását. Kemény
mellkasa a hátamnak szorult, lélegzésével szinkronban emelkedett és
süllyed.
Nem akartam elküldeni. Nagyon jó érzés volt. Úgyis
háttal voltam neki, nincs ebben semmi fura. Azt se tudta, mit csinált, hiszen
mélyen aludt. Jó lesz ez így.
Nem lesz jó ez így.
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/03/felejthetetlen-nyar17.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/02/felejthetetlen-nyar15.html
kyuuuuuuuu~
VálaszTörlés^^ <3
váááá Dexter♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡
VálaszTörlésDex 😍😍😍😍
VálaszTörlés