-
Nagyjából mit pakoljak be? – érdeklődtem
az ágyamon trónoló Wyattől.
Tekintve,
hogy ő már összecsomagolt, úgy
döntött egyikünkkel tart és én lettem a szerencsés kiválasztott. Zay
ugyebár alapból kiesett, mivelhogy egy; be se engedte volna a házába és
kettő; fura lett volna. Keat úgy döntött,
nagyfiú már, képes lesz egyedül is összecuccolni, és ha esetleg mégsem, akkor
is itt vagyunk a szomszédban.
- Csak
egy éjszakára megyünk. Amit jónak látsz – felelte szórakozottan Wyatt, ide-oda
pillantgatva a szobámba.
- Kösz,
a segítséget – forgattam a szememet, ő pedig
nagylelkűen válaszolt valami szívesen szerűséget.
Mivel
megbeszéltük, hogy nem ajándékozunk és tényleg csak két napról van szó, nem
igazán kellett sokat pakolnom. Pár meleg ruha, tisztálkodó eszközök, papucs, és
a párnám.
*Másnap*
- Azt
minek hozod? – szúrta ki azonnal az óriás párnámat Keaton.
- Nem
szeretem az idegen párnákat – közöltem úgy, mintha ez teljesen normális lenne.
Tudtam én, hogy nem az, de mit zavarja egy párna?
-
Lökött vagy – mondta és olyat tett, amit csak ritkán. A fejét csóválva
felnevetett.
-
Köszönöm – fintorogtam, természetesen úgy téve, mintha bókolt volna.
-
Tehát, mi az úti cél? – jelent meg Zay, bőröndje gyakorlatilag
hatszorosa volt az én párnám méretének.
- Mégis
mit pakoltál te bele? - akadékoskodott Keaton. Milyen remek, hogy
ilyen beszédes ma…
- A
könyveimet – válaszolta hasonló hangsúllyal Zay, mint én az előbb.
- Az
feltétlenül szükséges ám – ironizált Keaton, de Wyatt leintette, valószínűleg azért, mert az ő táskája sem tűnt kisebbnek.
- Meg
se kérdezem, te miket pakoltál bele – ingatta a fejét Keaton, majd beszállt az
anyósülésre.
- Hé!
Hé! Miért te ülsz ott? – Rajtam volt a sor, hogy szőrszálat hasogassak. Nekem édes mindegy
volt, hol ülök, csak ne dönthessen ő először.
- Egyikőtök sem ül elöl! – jelentette
be Wyatt, miután végzett a cuccaink csomagtartóba pakolásával.
- Miért
is nem? – kérdeztünk vissza teljesen egyszerre.
-
Azért, mert Zay nem szeret hátul ülni, rosszul lesz – magyarázta Wyatt. Ha ez
csak egy kifogás, hogy maga mellé ültesse a lányt, akkor meg kell, hogy mondjam,
elég béna.
-
Legutóbb is jól bírta – mutatott rá az érv hibásságára Keaton, célozva a korábbi
közös buliba menetre.
-
Persze, mert az pár perces út volt. – Persze, hogy erre is volt ellenvetése.
- Zay?
– fordultam az érintett irányába.
-
Légyszi – mondta lesütött szemmel, amire már Keaton sem tudott nemet mondani.
- Akkor
hova is megyünk? – vetettem fel újra a kérdést, mely mindannyiunkat
foglalkoztatott, ha nem is annyira, mint engem, de egy kicsit biztosan.
Már
mind a kocsiban ültünk, a boldog Wyatt a volánnál, én mögötte, mellettem a
bosszús Keaton, elől a
hányingerével küszködő Zaylee.
Ismét kivételes társaságnak ígérkeztünk.
-
Maenasba – érkezett meg végre a válasz Wyattól.
- A
hegyekbe? – ámultam, mire Keaton vágott egy pofát. Azt a lenézős típust.
-
Nyilván.
- Ez
miért is olyan nyilvánvaló? – húztam össze a szemem, mire tovább játszotta a
felsőbbrendűt.
-
Karácsony van.
- És? –
szólt közbe Zaylee is, aki a jelek szerint némileg legyűrte a rosszullétét. És a
finom énjét.
- Jaj,
tudatlanok! Ilyenkor ez a jó, síelni, meg forró kakaót iszogatni a meleg
kandalló előtt – ábrándozott
Wy, mire egy emberként fordultunk felé, arcunk szín tiszta döbbenetről árulkodott.
- Ne
mondd nekem, hogy Keat is ezeket a szavakat kereste! – fintorogtam.
- Én
ugyan nem! – hárított az említett azonnal.
-
Dehogynem, biztosan ezt akarta mondani! – nevetett jókedvűen Wyatt és hamarosan mi is csatlakoztunk
hozzá.
-
Szóval, miért pont Meanas?
- Van
ott egy nyaraló házunk – magyarázta Wyatt.
-
Inkább telelő – javítottam
ki reflexből.
- Mi
szoktunk ott nyaralni is – ellenkezett Wy.
- A
hegyekben? – ámult Zaylee is.
-
Persze – bizonygatta Wyatt, én pedig jobbnak láttam ráhagyni a dolgot.
Kibámultam
az ablakon, és figyeltem a mellettünk elsuhanó tájat. Eszembe jutott, mikor még
kislánykoromban engem is elvittek a szüleim síelni. Nagyon szerettem velük
lenni, minden egyes közös programunkat imádtam
Arra
lettem figyelmes, hogy szemeim lassan lecsukódtak, a többiek halk
beszélgetésének zaja is elcsitult mellettem.
- Hé,
Royce!
-
Roycy! Megérkeztünk.
-
Jesszus, keljél már fel! Mi van veled, nem tudtál aludni az éjjel a nagy
izgatottságtól? – gúnyolódott Keat, ezzel rögvest magamhoz térítve.
- És
veled? Furamód sokat beszélsz ma – vágtam vissza. Na, igen, az elmúlt négy
hónap megtanított arra, hogy már rögtön ébredés után képes legyek reagálni
Keaton gúnyolódásaira, és beszólásaira. Van ám, amikor jobban is megy!
- Bocs,
srácok! – keltem fel, majd komótosan kikászálódtam a kocsiból.
- Nem
gond! Nagyon cuki vagy, ahogy alszol – kacsintott rám kedvesen Wyatt.
- Ja,
igazán vonzó volt, ahogy folyt a nyálad – tette hozzá Keat, valamiféle undorodó
arcot vágva.
-
Mintha tényleg így lenne – legyintettem le.
Következő rész:
Előző rész:
Juhúúú!!!
VálaszTörlés<3
Törlés