Az
órák kínos lassúsággal teltek. Minden percben azon töprengtem, vajon helyes e,
ahogy cselekedni kívánok. Mármint nem úgy helyes, hogy szabad e vagy sem, hanem
hogy jó lesz e ez nekem. Nem lenne e okosabb tovább várni, legalább az év
végéig. Vagy, hogy vajon mitől
határoztam
el magam ennyire hirtelen, ennyi év után. Érthetetlen.
Az
utolsó óra kicsöngetésekor kissé görcsbeállt a gyomrom. Hirtelen elöntött a
félelem és az izgulás párosa, ami egyhamar hányingerhez vezetett. Egy
pillanattal később
azonban ráeszméltem,
Louis-ról beszélnünk. Érzések ide vagy oda, ezer éve ismerem és pontosan
tudtam, sosem okozna nekem fájdalmat. Szándékosan persze. Amilyen váratlanul
jött, úgy párolgott el a félelmem (meg a hányingerem), nem maradt már, mint
egészséges izgatottság. Felkaptam a táskám és kisétáltam a teremből, majd a szekrényemhez
sétáltam.
-
Mi a helyzet, Jenny? – került mellém Lola vigyorogva.
-
Minek örülsz ennyire? – szaladt fel a szemöldököm.
-
Izgatott vagyok – érkezett a válasz.
-
Nekem mondod? – sóhajtottam.
-
Mi lesz, megkeresed Louis-t, aztán nyomás? – zárta be a szekrénye ajtaját Lol
és nekidőlt.
-
Keresnem sem kell – ingattam a fejemet, mivel az említett személy éppen
befordult a folyosóra.
-
Sok szerencsét – kacsintott rám Lola huncutul.
-
Köszi – vettem egy mély levegőt
és
megindultam. Egy minutummal később
azonban Meredith megérkezett Louis mellé,
szembe állt
vele, így
nekem pont háttal.
Megtorpantam.
-
Mi az? – fordult meg Lola.
Meredith
mondott valamit Louis-nak, mire ő felnevetett. Meredith megsimította
a karját,
mire Louis mosolygós fejjel mondott neki valamit. A lány bólintott, majd
nyomott egy puszit Louis arcára. Elfordultam.
-
Ne kezdd ezt, Jen – állított meg Lola.
-
Nem kezdek semmit.
-
Nincs közöttük semmi. Számos magyarázatot tudnék felsorolni, ami okot adhatott
erre a jelenetre – folytatta.
-
Tudom – feleltem gépiesen.
-
Nincs köztük semmi – ismételte Lol. – Bármit is gondolsz most, az nem úgy van.
Nehogy eltántorítsd magad emiatt!
-
Én is tudom! – emeltem fel a hangomat mérgesen. – Tudom!
-
Akkor mi bajod van? Menj és fejezd be, amit elkezdtél!
-
Szerinted én nem tudom, hogy mi folyik itt? Bevallom, vak vagyok, de nem
teljesen ostoba! Nem érdekel, mi van köztük vagy mi nincs! Ezen már réges régen
túltettem magam. Nem számít. Csak azzal van bajom, hogy szerelmes vagyok
Louis-ba és még elmondani sem voltam képes neki az elmúlt tíz évben! Szánalmas.
Érted? És mikor ezt látom… Tudom, hogy nem akar tőle semmit. Jól
tudom, hogy nem akarja újra kezdeni. De mit éreznél
a helyembe? – szakadt ki belőlem
minden, a kelleténél
talán
egy kicsit hangosabban és haragosabban.
-
Jenny?
Úristen!
Ne
fordulj meg. Ne fordulj meg. Ne fordulj meg.
Kérlek,
ne. Ne. Ne.
Nagyot
sóhajtottam, majd szorosan behunyt szemekkel, lassan megfordultam.
Kinyitottam
a szemem és Louis-val találtam szembe magam.
-
Jenny, te... – kezdte, de közbevágtam.
-
Felejtsd el! – legyintettem, mint valami robot, majd kiviharzottam a suliból.
Uhhh már nagyon várom a folytatást *-*
VálaszTörlésAztarohadtaztarohadtaztarohaaaadt!! Folytatást hamaaar*-----* Hajrá Jenny!
VálaszTörlésCsak ennyit: Wáááááááááááá!
VálaszTörlésFolytasd gyorsan léccives!!*-*
VálaszTörlés