Minél közelebb értünk New Yorkhoz, annál nagyobbra nőtt
a gombóc a torkomban és a görcs a gyomromban. És annál kevesebbet
szólaltam meg. Valószínűleg Keat hamar kiszúrta,
mert időnként rám pillantott, hogy ellenőrizze, hogy nem is tudom.
Hogy élek e még.
Nagyon rég nem voltam otthon. Abban a házban.
Féltem, miért akar anya most
hirtelen otthon tudni, hogy miként viselkednek majd velem. De legjobban attól
tartottam, hogy felszakadnak gyógyulófélben lévő sebeim. Landon már három éve meghalt, s bár az
idő sokat segít az ember válságos helyzetén, az emlékeid kitörölni nem tudja. Hiányzott Landon. Minél közelebb értünk, annál jobban.
Hibásnak éreztem magam a halála miatt. Ez a mai napig sokat enyhült, de elmúlni
sosem fog. Tudtam jól, hogy ő maga sosem hibáztatott
volna engem. Ezzel nyugtattam magam éveken
át. És sokat javult is a bűntudatom,
de tisztában voltam vele, hogy a szülőházamban mindenki engem hibáztat.
Mert valakit muszáj.
Hányinger kerülgetett.
- Thomas. Meg tudnánk állni valahol? - kértem halkan, ő pedig csak bólintott és az első
útba eső benzinkútnál lehúzódott.
Igyekeztem nyugodtnak tűnni, mint akinek csak pisilnie kell, nem pedig épp arra készül, hogy kidobja a taccsot. A benzinkút másik felén találtam meg a fiú - lány egybe mosdót. Sietősen bezártam az ajtót. A WC fölé görnyedve döbbentem rá, hogy reggeli óta nem ettem egy falatot sem. Hideg vízzel megmostam az
arcom és bevizeztem a tarkóm. A tükörben egy megfáradt és elveszett arcot
láttam. Nagyot sóhajtottam.
Mikor kiléptem a helyiségből Keatbe botlottam, aki a falnak támaszkodva várakozott. Átnyújtott egy fél literes ásványvizes
palackot.
- Köszönöm - kortyoltam bele.
Jobb kezével az enyém után nyúlt. Tenyerem az övébe simult. Kézen fogva mentünk
vissza a kocsihoz.
- Jól vagy? - érdeklődött Thomas, miközben kinyitotta nekünk az
ajtót.
- Persze, minden oké - erőltettem
egy halvány mosolyt az arcomra. Keat nem engedte el a kezemet miközben
beszálltunk az autóba. És ott sem. Kifelé bámult az ablakon, de szorosan
tartotta a kezem.
Érdekelt, vajon mi jár a fejében. Engem félt vagy idegesíti, hogy valaki,
akinek él az anyukája, nem hálás érte, hogy úgy mondjam. Bizonyára Keaton
bármit megtett volna, hogy ismét a szüleivel lehessen. Most pedig eljön velem,
hogy lássa, milyen pocsék a viszonyom az anyukámmal. Miközben neki már
nincs.
Hirtelen el akartam engedni a kezét, azonban szorítása erősödött.
- Nem vagy egyedül - mondta határozottan, ugyanakkor halkan, szinte suttogva a szavakat.
- Te sem - szaladt ki a számon, majd a vállára hajtottam a fejem.
Juuuuj de cuki. Sajnálom hogy Keat elvesztette a szüleit de olyan cuki hogy így törődik vele és átérzi a tesója halálát meg minden.... Szóóóval, folytasd mert nagyon jól írsz! Várom a folytatást!!;):))
VálaszTörlésUUUUUU😍😍
VálaszTörlésAwww❤❤
VálaszTörlésAwww❤❤
VálaszTörlésMikor lesz folytatas?:)
VálaszTörlés