Kosársuli, 44.rész

Egy kosárpályán vagyok. Egy hatalmas csarnokban. A lelátó teletömve nézőkkel és szurkolókkal. Mindenki tombol, dübörög, mámorosan. Hatalmába kerít az érzés, hogy mennyire jó is itt. Itt vagyok én, a kosár, és... Meglátom a barátaim, a társaim. Eszti és Csenge felém futnak, majd szorosan összeölelkezünk és nevetünk. Megjelenik Dominik, nevetve megsimogatja fejem.

Szép volt, Liliomszál - olvasom le a szájáról. Krisz is jön, átöleli a derekam és felemel a földről. Egyenként összepacsizom mindenkivel, mígnem megjelenik Konrád. Kilép a többiek takarásából. Csak úgy ragyog. Haja vizesen tapad a homlokára, karjai csillognak az izzadtságtól. Elém lép, kezei szorosan a derekam köré simulnak, és magához húz. Orrát a nyakamba fúrja, én pedig felnevetek, miközben átkulcsolom a nyakát. Egy picit megemel, majd belepuszil a nyakamba.

Szeretlek - mondja, de aztán hirtelen elkomorul az arca, és elenged. Hátralép egyet, a többiek pedig követik. Mindenki undorodva bámul rám, miközben egyre messzebb sétálnak tőlem. Konrád megrázza a fejét, majd hátat fordít nekem és magamra hagy. Utána kapok, megtagadom a csuklóját, de durván kirántja szorításomból.

- Hagyj békén. Nem kellesz! - közli színtelen hangon, majd eltűnik a szemem elől. Mind eltűnnek. Felriadok.

- Luca, kis szívem - láttam homályosan anyát magam előtt.

- Hol vagyok? - suttogtam.

- Kórházban - felelte aggódó hangon, megsimítva az arcomat.

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/06/kosarsuli45.html 
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2017/06/kosarsuli43.html