Páratlan páros, 14.rész

Egyébként, bár én olvasom a mangát, ez a fanfici az ANIMÉHEZ igazodik. És hiába járnak már a második évükben, bármi is történjen majd az anime során, ennek az írásnak a fő gonosztevői továbbra is a Gonosztevők Szövetsége.  

Irány ruhát venni! 

A maradék napok táncpróbáin már sokkal jobban viselkedtünk Bakugoval, így nem lettünk ismét kihajítva és én is sokkal jobban éreztem magamat. Együtt mulatni a többiekkel, gondtalanul mosolyogni… Ez volt az, amire olyan régóta vágytam már.

Esténként a koleszban tanítgattuk a korrepcsoportot, akik ugyebár nem tudtak részt  venni a többi oktatáson. A fogadás előtti este már csak inkább beszélgettünk és szórakoztunk, mint készültünk az eseményre.

- Erről jut eszembe, Ao-san kimaradt a Szobák királya versenyből! – jegyezte meg Ashido az esti gyakorlás során.

- Így igaz! Mi mind láttuk egymás szobáját – mesélte Hagakure izgatottan.

– Kíváncsi vagyok, milyen lehet Miyako-san szobája – csapta össze a tenyerét lelkesen Uraraka.

– Nem valami nagy szám – vontam meg a vállam. – De nyugodtan megnézhetitek. Mindenki másét már csekkoltátok?

– Ami azt illeti, Bakugo-kun nem vett részt, így az övét nem – csóválta a fejét Uraraka.

– De talán most! – fordult az említett felé csillogó szemekkel Ashido.

– Ne is álltasd magad, Mosómedveszemű! – hurrogta le egyből Bakugo.

Ugyan a Robbantó Gyilkoskirály szobájának megkukkolása – ezekszerint ismét - kudarcba fulladt, én azért megmutattam a saját kis helyiségemet a többieknek. Persze, nem volt valami nagy szám. A szoba falai kékre voltak festve, az ágyam fekete-szürke huzattal volt befedve, az íróasztalom sötétkék színben pompázott. Néhány posztert raktam ki az általam elismert hősökről, egy közös képet Shinyával és a tőle kapott hatalmas képet is magammal hoztam, ami egy mezőt ábrázolt, felette a sötét éggel és a fehéren világító Holddal. Az ágyam fölé tűztem a falra, mert ez a kép a kezdetekre emlékeztett engem, arra, hogy honnan jöttem.

– Miyako-san szobája gyönyörű kék – lelkendezett Uraraka.

– Szeretem a kéket – ismertem el egy ici-picit elpirulva.

– Nézzétek, itt egy kép Edgeshottal! – bökött az íróasztalomon lévő bekeretezett fotóra Kaminari.

– Aokaen-san, hihetetlen, hogy egy profi hős nevelt fel! – kapcsolt Deku hős-otaku üzemmódba. – Ráadásul a negyedik legnagyobb hős!

– Hm – bólintottam. – Én is nagy királyságnak tartom! Ugyan nincs sok viszonyítási alapom, de szerintem remek szülő vált belőle!

– Erről jut eszembe! – kapott a fejéhez Ashido. – Választottál már magadnak ruhát holnapra?

– Ruhát? - hökkentem meg. – Én egy nadrágkosztümöt terveztem felvenni.

– Erről szó sem lehet! Mindenki ruhát húz! – győzködött Hagakure.

– Még a srácok is? – vontam fel a szemöldököm, majd elképzeltem Todorokit, Kirit és Bakugot női ruhába és remekül mulattam a saját fantáziám által alkotott képen.

– Nyilván nem – ingatta a fejét Ashido. – Szívesen kölcsön adok neked valamit – ajánlotta fel.

– Ezt igazán nagyra értékelem, de nem igazán szeretnék pinkben virítani egész este – eresztettem meg egy halvány mosolyt.

– Akkor menjünk és vegyünk valamit! – lelkesedett. – Még van időnk a kolizárás előtt!

Hát így történt, hogy bár nem szerettem volna ruhát húzni, mert nem igazán illett hozzám, Ashido végül legyőzött farkasszemezésben és ezért kénytelen voltam vele tartani. Egy rakat mindenféle, hozzá, abszolút nem illő ruha felpróbálását követően végre rátaláltunk egy olyanra, ami nem nézett ki rosszul, a fazonja is egészen megfelelőnek tűnt, így hát megvettem.

A ruha természetesen hosszúujjú volt, de nem simult a kezemre, hanem bővebb fazonjának köszönhetően csak a csuklómnál váltott kicsit szorosabbra. A szoknya része földig ért, ám a bal lábam mentén fel volt vágva a combom közepéig, így ahányszor léptem, kivillant a lábam. Azért tetszett ez a megoldás, mert ha ne adj isten, harcra kerülne a sor, könnyen tudtam benne mozogni. Középkék színben pompázott, kicsit sötétebb árnyalással, így elütött a hajamtól, mégis illett hozzám. Ashido rábeszélt egy cipőre is, de eleve kizártam a magassarkú lehetőségét, így végül egy fekete magastalpú, elegánsabb fazonú hasítottbőr lábbelit választottam. Bár szívem szerint egy bakancsot vagy edzőcipőt húztam volna…

Másnap este Ashido megint megjelent a maga elképzeléseivel a szobám ajtajában, így hát hagytam neki, hogy kibonts a copfom és leengedje a hajam. Sütött bele hullámokat, az elejére egy fonatot is ügyeskedett és kaptam a fejemre egy egészen elegáns kék-fekete fejdíszt is. Mikor végzett, elégedetten fordított a tükör felé, hogy az ő szavaival élve: megcsodálhassam a mesterművét. Én igazán értékeltem a törekvését és nagyon jól esett a törődése, de nem voltam az a csajos csaj, aki elájulna a hercegnős tükörképétől.

– Hiába vágsz ilyen arcot, attól még igazán csinos vagy – vigyorgott rám, feltartva hüvelykujját.

– Pont ez az, ami zavar – morogtam, de azért megköszöntem a sok munkáját.

A megbeszéltek alapján mind együtt mentünk a helyszínre, így a buszunk tele volt az elegáns ruhába bújt 2-A osztállyal és a kivételesen fésűt és borotvát használt Aizawa sensei-jel.

– Úgy nézel ki, mint egy ruhába bújt sonka – jegyezte meg Bakugo fölényes vigyorral, miután helyet foglalt a leghátsó üléssor belső ülésén.

Fekete nadrágot és fekete inget viselt, a szeméhez illő vörös mellénnyel. Nyakkendő meg zakó persze sehol.

– Te meg szemmel láthatóan magadra öntötted a ketchupot reggel – vágtam vissza zsigerből.

– Háh? – kapta fel a vizet rögtön, tenyerében máris robbant egy kis szikra, mire elvigyorodtam. – Verekedni akarsz?

– Állok elébe! – lobbant meg a lángom a kezemben. – A sonka simán üti a ketchupot!

– Hogy ütné már? A ketchup az, ami… - kezdte, ám ekkor az ofőnk bevetette képességét – és haragját -, aminek következtében mindkettőnk kezében kialudt a láng és a szikra.

– Ti ott hátul – kapott el minket mágikus sáljával és nekilátott alaposan megszorongatni minket. – Azonnal fejezzétek be ezt az értelmetlen vitát! Ha valamelyikőtök balhézni mer ezen az összejövetelen, azt kicsapom!

Ugyan nem hittem, hogy tényleg megtenné, ám égnek meredő haja és vörösen izzó tekintete mégis arról árulkodott, jobb nem ujjat húzni vele. Végül is, hallottam rémhíreket arról, ahogyan egyszer egy egész osztályt kicsapott, mert hiányolta belőlük a potenciált. Hát az bennünk megvolt, az tuti. Talán annyi is, hogy már-már sokkalta.

– Ez minden jelenlévőre vonatkozik! – engedett el minket Aizawa sensei, visszaadva képességeinket, majd előre sétált és ledobta magát az egyik ülésre, felteszem, azzal a szándékkal, hogy átaludja az utat.

Még egyszer utoljára összenéztünk Bakugo-val, majd egy „tsch” hangot követően az ellenkező irányba fordítottuk a fejünket.

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/07/paratlan-paros-15resz.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/07/egy-ujabb-kezdet-13resz.html