A párok lassacskán kialakulni látszottak
és mikor körbenéztem, az alábbi néhány táncpartnert szúrtam ki elsőre:
Kaminari – Jirou (ők
amúgy is jóban vannak, szóval várható volt)
Midoriya – Uraraka (N.Y.I.L.V.Á.N)
Tokoyami – Tsuyu-chan
(ők kifejezetten aranyosan festettek, tudtommal együtt voltak az egyik vizsgán)
Shoiji – Hagakure (talán
ők is egy párost alkottak valamelyik vizsgán)
Kiri – Ashido
(ezt a párost nagyon adtam, mert viccesnek tűntek)
Yaomomo – Awase (amennyire
én hallottam, ők az edzőtáborban menekültek együtt, lehet ez hozta őket össze)
Monoma – Kendo (még
jó, hisz kell valaki, aki kordában tartja a másolás nagy mesterét)
Mineta – Pony
(a magasság stimmelt – ráadásul a külföldi cserediák biztos nem érti Mineta
perverz megszólalásait)
– Oi, Hüvike! Ha rálépsz a lábamra, az
arcodba robbantok! – mordult rám Bakugo.
– Ha az arcomba mersz robbantani, leégetem
a kezeid – vágtam vissza zsigerből, hisz semmi rosszat nem tettem, de máris
nyomta a dumáját.
– Én meg kihajítalak innen! – kontrázott egyre
mérgesebben.
– Ha kihajítasz, elmegyek a koliszobádba
és felégetem – mosolyogtam rá szívélyesen.
– Elpusztítalak! – szorította össze a
fogait idegesen, de közben mivel váratlanul megszűnt a rajtunk lévő tánc bűbáj,
rátaposott a lábamra.
– Előbb tanulj meg táncolni – tanácsoltam vigyorogva.
Ekkora már sikeresen felhergeltem, ugyanis robbantott egyet, de kitértem előle.
– Bakugo-kun, ez most nem egy harci edzés –
került mellénk a flitteres. – Koncentrálj a lépésekre – tanácsolta, majd
továbbállt.
– Bizony, Bakugo-kun – bólogattam nagyban,
ám ekkor én tévesztettem el a lépést és tapostam meg a lábát.
– Te sem vagy jobb ebben – vigyorodott el
gonoszul, bennem pedig rögtön felizzott a versenyszellem.
– Döntsük el, hogy ki a jobb. Játsszuk le
itt és most – ajánlottam eltökélten.
Már akkor tisztában voltam vele, mekkora
versenyszellem szorult belém és Bakugoba, mielőtt megérkeztem volna a U.A.-be. Irigykedve
figyeltem őket a sportfesztiválon és a kulturális fesztiválon, hiszen
tanulhattak, jól érezhették magukat, míg engem mindenfelé magukkal hurcoltak a
profi hősök, de a helyszíneken a hátuk mögé dugtak. Miközben a többi diák
szereplését figyeltem, alaposan kielemeztem mindenkit, eleinte csak megismerés
céljából. Aztán Shinya, vagyis Edgeshot néhány másik hős közbenjárásával elintézte,
hogy elkezdhessem az iskolát és onnantól kezdve már más okból analizáltam a
többieket.
Ám akkor és azelőtt is, számomra mindig
Bakugo Katsuki volt a leglenyűgözőbb. Bámulatosnak tartom a folytonos győzni
akarását, az elszántságát, a kitartását, mert úgy éreztem, vele igazán
hasonlítunk. Mindemellett elismertem és csodáltam az erejét, a reakcióidőit, a
harci képességeit. És nem utolsó sorban roppant szórakoztatónak tartottam a
stílusát.
Bakugo persze elfogadta a kihívást, még szép,
hogy nem hátrált meg és neki is láttunk a kis magánversenyünknek, ami leginkább
abból állt, hogy ki sajátítja el előbb a megadott lépéseket és táncfajtákat. Az
egésznek az lett a vége, hogy irdatlan tempóban pörögtünk végig a parketten,
olyan gyorsan véve a lépéseket, amennyire az csak lehetséges.
– Látom, ti már mindent megtanultatok! –
került mellénk az egyik flitteres kicsit morcos képpel.
– Hagyjátok el a termet, csak
hátráltatjátok a többieket! – közölte a másik és nem egészen egy másodperccel
később mindketten kint találtuk magunkat a csarnok előtt.
– Én nyertem – jelentettem ki csak úgy
mellékesen, a teljesség kedvéért.
– Hogy nyertél volna? Elrontottad az
ötödik lépést! Ballal kezdtél jobb helyett. Azt hitted, nem veszem észre? –
mordult rám.
– Te meg balra pörgettél engem, nem
jobbra! – vágtam vissza azonnal, ám ekkor az ablaküvegen keresztül megakadt a tekintetem
a többieken.
Nevetve kapaszkodtak egymásba és próbálták
elsajátítani a táncot, miközben remekül mulattak, magukon, egymáson és együtt.
Megint elragadott a rivalizálás és elfelejtettem, hogy versenyzés helyett akár
jól is érezhettük volna magunkat. Lemondóan vetettem le magamat a földre és
meredtem magam elé bánatosan.
– Mi bajod? – ült le mellém Bakugo,
térdeit felhúzva, kezeit azokon támasztva.
– Tudod, nagyon boldog voltam, mikor
megtudtam, hogy idejárhatok – böktem ki, ami a szívemet nyomta. Ugyan, messze
nem a legjobb embert választottam, akivel ezt megbeszélhettem, de jelenleg nem
volt más a láthatáron. – Tudom, hogy te azt vallod, nem barátkozni meg
szórakozni járunk ide, de… Én igenis ezt is bele akarom préseli az itt töltött
időbe.
– Sokat tudsz rólunk – felelte a
messzeségbe bámulva.
– Hát igen, rengeteget tanulmányoztalak
titeket – vallottam be. – Számomra sokáig a mások alapos megfigyelése volt az,
ahova elmenekültem a saját valóságom elől.
– Mi értelme elmenekülni a valóság elől?
Inkább nézz szembe vele és pusztítsd el – adott tanácsot sajátos stílusában és
elsőre ugyan értelmetlennek hangzott, mégis felfogtam a célzást és elnevettem
magam.
– Igazad van. Úgy lesz!
– De nehogy azt hidd, hogy ha ilyen
szánalmasan magadba roskadsz, majd átengedem neked a táncpárbaj győzelmét! – tette
hozzá.
– Nincs mit átengedni. Én voltam a jobb –
eresztettem meg egy huncut vigyort.
– Háh? – pattant fel és fölém tornyosult,
tenyerénél már pattogtak is a szikrák.
– Órán találkozunk – intettem neki már háttal
állva, majd eliszkoltam, mielőtt elzárást kapnánk Aizawa senseitől a kollégium
területén való verekedés miatt.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése