A pálya királyai, 2.rész

– Olyanok, mint az elveszett kis báránykák! – jelentette ki Dini és bár úgy tűnt, kedvesen mosolyogva mondja ezt az aranyos kis jelzőt, igazából ez egy sértés volt.

Már mind az öten felsorakoztunk a pályán, készen arra, hogy megkezdjük a mérkőzést az alsóbbévesekkel.

– Te meg pont olyan, mint a nagy és gonosz farkas – jegyeztem meg, amin jót derült.

– Igazán? – mosolygott rám, majd arcáról lehervadt a vidám kifejezés és fejét oldalra döntve átváltott szadistába. – Még jó, hiszen szeretném porba tiporni az én kis tanítványom csapatát.

– És itt is van – tárta szét kezeit Zalán. – Szadler.

– Ne már! Muszáj neked mindig ilyen nevekkel illetned, Rimi? – zökkent ki rögvest, hisztis kislánnyá alakulva.

– De hisz ez a kedvencem, a legjobb mind közül. Olyan beszédes, hogy az már nem igaz – felelte Zalán fapofával, én pedig bólogatva értettem egyet, megigazítva a pólóm feltűrt uját.

Mind az ötünknek akadtak sajátos viseletei. Ott volt Juci jellegzetes sportszemüvege és a pólóra vett mez viselete, Milán fejpánt szerű kendője, mely narancssárga és fekete színekben pompázva lapult a homlokára, felfogva dús, barna haját és térd meg bokavédői, melyek a hatalmas ugrások közben védték a lábát. Zalán az egyszerűség híve volt, épp ezért neki ez vált személyes jellemvonásává, hisz az edzéseken többnyire mindig fekete nadrág, fekete póló/ujjatlan párosításban tolta. Én mindig a nadrágomba tűrve hordtam a felsőm és bokazoknit húztam a lábamra, mert valahogy azt tartottam a legkényelmesebbnek, ráadásul valamiért megszokásommá vált a pólóm ujjait feltűrni a sportmelltartóm pántja alá. Sőt, ami azt illeti, a mezeket is ugyanígy betömködtem oda. Dini mindig viselte fekete aláöltözet gatyáját, ami a lábszárközepéig ér le, térdvédőkkel van ellátva és erre húzza fel az edzős rövidnadrágját. Ezenkívül három ujján kis, gumis ujjvédő feszült, jobb kezén hosszú fehér könyökvédő, mely a felkarjától a csuklójáig leért. Az örökös túlhajszoltságát próbálta ellensúlyozni ezekkel a segédeszközökkel, ugyanis a teste nem mindig bírja azt az irdatlan tempót, amit ő maga diktál.

– Nos, Szoszi fogja Lulut, Rimi a magas srácot, Kuci a magas lányt, Mili meg a kis Lakers-es mezest.

Senkinek nem jegyezte meg a nevét. Hiába az ismerkedős játék, nyilván nem fáradt azzal, hogy bármelyik alsóbbéves nevére rendesen odafigyeljen. Amúgy is idétlen beceneveket fog rájuk aggatni, szóval teljesen mindegy lett volna.

– Te akarod fogni a kis tanítványod fiúját, mi? – mászott Dini képébe Zalán mindenttudóan.

– Ez csak természetes – terült szét egy nem sok jót jelentő mosoly az arcán. – Kíváncsi vagyok, mit tudhat.

Szerintem sokkal inkább az érdekelte, mit tud tenni majd ellene és sajnáltam is szegény srácot, amiért a nyakába szakadt ez az elmeroggyant.

– Féltékeny vagy? – heccelte vigyorogva barátját Zalán.

– Féltékeny? – húzta ki magát büszkén Dini. – Nem ismerem ezt a szót. Valami olyasmit jelent, hogy csodálatos?

– Csodálatosan kretén – értett egyet Zalán, hátba veregetve Dinit, akit egyáltalán nem lombozott le a sértés. A kapitányunk előrébb lépett sötétkék pólójában és fehér nadrágjában, majd visszafordult, szemében a már jól ismert fény csillant, melyből tudtuk, hogy megint komolyra váltott.

– A pályán sosem vagyunk egyedül, épp ezért számítok rátok – mondta az ilyenkor szokásos szövegét, ám erre kivételesen senki nem vágott vissza. Mindig ezt csinálta a meccsek elején, nyomást gyakorolt ránk, ráadásul nem arról hadovált, mi mennyire számíthatunk rá, vagy egymásra, hanem irányítóként a saját érzéseiről és elvárásairól. Olyan volt ez, mint valami hatásos bíztatás és megfélemlítés egyben. Két év után, még ennyi idő után is mindig kirázott a hideg ezekben a pillanatokban, mikor a szemébe néztem és meghallottam ezt a néhány szócskát. És bár egy szóval nem említette, mi mégis ilyenkor azt gondoltuk magunkban, mi milyen nagyon bízunk benne és számítunk rá.

– MiniMili, akarsz te ugrani? – pillantott az említett személyre, egy kézzel nyújtva felé a labdát, aki persze azonnal felhúzta magát. (Írói megjegyzés: a meccs elején ketten állnak középen, köztük feldobják a labdát és aki magasabbra ugrik, elüti)

– Hányszor mondtam neked, hogy ne hívj így, DilisDini! – trappolt oda Milán és kikapta a lasztit Dini kezéből.

Hát igen, a csapatunkban már megszokássá vált, hogy mindenki olyan becenevekkel illette a másikat, amiről tudta, hogy az illető utálja. De mivel ebben mind benne voltunk, nem akadt vele gond. Legalábbis többnyire.

– Te fogsz ugrani? – pillantott le az elsős magas srác Milánra. Mondanám, hogy Milán megint alaptalanul idegesítette magát ezen, de ezúttal még én is hallottam a hitetlenkedést és a lesajnálását a fiú hangjában.

– Pont úgy nézel rám, mint aki azt gondolja magában: ennek a törpének esélye sincs – tette csípőre kezeit Milán, aki aprócska termete ellenére igen mély, rekedtes hanggal rendelkezett. 

– Nos, meglehet, mert pont valami ilyesmi járt a fejemben – biccentett egy aprót a fiú, ha jól emlékszem, Gergő.

– Ugyan, MiniMili, ne húzd fel magad ezen, hisz amilyen törpicsek vagy, jogosan gondolják ezt – ölelte át Milán vállát Dini, szándékosan hergelve a bedobónkat.

– Még egy MiniMili és a fejedet fogom elütni a labda helyett!

– Akkor, hogy fogunk pontot szerezni? – tátotta el a száját Dini.

– Elütöm én mindkettőt!

– Elég ebből! Tőletek zeng az egész csarnok! – vágott a srácokhoz egy-egy labdát Kékesi, sikeresen arcba és gyomron hajítva őket, ahogy mindig.

– Igenis – kullogtak a helyükre engedelmesen, tehát Milán középre, míg Dini oldalra pozícionálta magát. Pontosan oda, ahova Milán ütése érkezik majd néhány másodpercen belül.

Mind elfoglaltuk a helyünket, majd Szekeres feldobta a labdát, Milán pedig könnyedén emelkedett jóval magasabbra, mint Gergő és egy laza mozdulattal oldalra lökte a labdát Dininek, majd abban a pillanatban, hogy földet ért, villámgyorsan végigcikázott a pályán és gondtalanul, szabadra játszva magát került a túloldali palánkhoz. Dini egy pontos és gyors passzal előreküldte neki a labdát és már meg is szereztük az első kosarunkat.

– Háh! Ezt neked, magas gyerek! – bokszolt a levegőbe győzedelmesen Milán, majd örömében nemes egyszerűséggel helyből csinált egy hátraszaltót.

Lehettünk volna kíméletesebbek is, de a dobótábor első napján lévő idősebbek vs. fiatalabbak mérkőzés még nem a tanítgatásról vagy a tanulásról szólt. Ez az idősebb osztály erejének fitogtatásául szolgált, vagy ahogy a tanárok fogalmaztak, annak a megmutatása, hova juthatnak a kisebbek. A többi napon amúgy is osztva leszünk csapatba, keveredve kicsik a nagyokkal és nem mellesleg tavaly minket is elvert a felettünk járó osztály. Az elsősök ötösében Dini tanítványa, Luca irányított, a két bedobó Konrád és Krisz voltak, akik a viselkedésükből és az összhangjukból ítélve régebbről is ismerhették egymást. A két centerük pedig ugyebár Gergő és egy Jucihoz hasonlóan magas, de azért nála kisebb lány, Regi lett.

A meccs előtt úgy határoztunk, hogy megdolgoztatjuk a kicsiket, ezért egész pályás emberfogásra álltunk és egy jó ideig a fél pályán sem jutottak át, nemhogy kosarat tudtak volna dobni. Mivel én fogtam Lucát, volt alkalmam feltérképezni a mozgását, a stílusát és igazodni hozzá. 24:4-nél Lucának sikerült kiharcolnia két büntetőt magának, így felsorakoztuk a téglalap két oldalán, míg ő a büntetővonalhoz állt.

Abban a pillanatban, hogy megpörgetve maga elé dobta a labdát, ami így egy pattanást követően visszaugrott a kezébe, majd jobb kezével kettőt pattintott maga előtt a földön, rájöttem, mi az, amit egészen eddig láttam, csak nem raktam össze.

Egy az egyben Dini mozgása. Ezek az ő mozdulatai!

Zalánra pillantottam, velem szemben állt, Lucát figyelte és egyértelmű volt, hogy pontosan ugyanaz jár a fejében, ami nekem. Mindketten oldalra kaptuk a fejünket és Dinire néztünk, aki a dobó mögött a hárompontos vonalnál állt. Csípőre tett kézzel, büszkén mosolygott, ám nála ez nem volt ilyen egyszerű, letisztult érzés. Szinte hallottam, ahogyan azt gondolja magában „Nocsak, nocsak. Most már elhiszitek, hogy az én kis tanítványom? Az én csodálatos mozgásomat láthatjátok és az én nagyszerű trükkjeimet!”

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/07/a-palya-kiralyai-3resz.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/07/a-palya-kiralyai-fobb-szereplok.html