Páratlan páros, 15.rész

– Hé! Hé! Ez a srác az, aki miatt All Might visszavonult! – hallottam meg egy riporter hangját a hátam mögül, mire érdeklődve megfordultam. Már többen körbevették Bakugot, az arcába nyomva mikrofonjukat és mindenféle kérdésekkel rohamozták meg a Gyilkos Robbantókirályt, akinek ökölbe szorított remegő kezei nem sok jót sejtettek.

– Téged rabolt el a Gonosztevők Szövetsége, igaz?

– Milyen érzés, hogy miattad vonult vissza A Béke Szimbóluma?

Bakugo szemei elkerekedtek és a jelek szerint egyre inkább kezdett begurulni, valószínűleg már bármelyik másodpercben kitörhet és felrobbanthatja az egész bagázst.

 Én viszont nem bírtam megállni, kitört belőlem a nevetés. Hangosan, a hasamat fogva hahotáztam, mire minden jelenlévő kissé döbbenten fordult felém, hogy mégis mi bajom lehet.

– Bo-bocsánat – kértem elnézést a szemem törölgetve. – Csak hát ez annyira szórakoztató. Ha egy kicsit is belegondolnának, hamar rájöhetnének, hogy ez előbb vagy utóbb, de mindenképp bekövetkezett volna.

– Miről beszél? – fordultak egymás felé kérdően a riporterek, mire abbahagytam a nevetést és megvillant a tekintetem.

– Jól tudják, hogy All Might nem egyszerű hős. Ő volt az első számú, a legerősebb. Bizonyára az ereje már korábban lecsökkenthetett, ezért is akarták megölni a gonosztevők. Nevetséges, hogy a világunk legmagasabb falának, a béke szimbólumának visszavonulását egy 16 éves fiú nyakába akarják varrni – mondtam karbafont kezekkel, keményen, mégis lesajnálóan meredve az előttem álló mikrofonos kamerás seregre.

Erre nem igazán tudtak mit mondani, így szó nélkül elfordultam és ráerősen elsétáltam, de miközben távolodtam, hallottam, ahogyan rólam beszéltek.

– Ki volt ez?

– Fogalmam sincs.

– A UA diákja lenne ő is?

Hát igen. A létezésemet sosem verték nagy dobra, hisz a kard és a képességem a hősök titkos fegyvere volt, amit titokban akartak tartani. Edgeshot kitartó munkával érte csak el, hogy végre normális életet élhessek, elkezdhessem a hősképzőt és nyilván ennek folyamán kicsit megmutathassam magamat a világnak. Persze ettől még nem kellett volna feleslegesen középpontba kerülnöm, de nem bírtam tétlenül hallgatni, ahogyan Bakugo-t ostorozzák és vádolják valami olyannal, ami nem is az ő hibája. Bizonyára ő is hibáztatta magát és az semmiképp nem lehetett jó. Persze őt sem akartam olyan helyzetbe hozni, hogy egy „lány védte meg”, ezért választottam a lehető legjobb stratégiát, a szimpla lesajnálást.

Hamarosan megkezdődött a ceremónia, a meghívott hősök többsége megjelent, akárcsak a diákok és All Might is felbattyogott arany öltönyében a színpadra. Megtartották a beszédeket, a bíztató szövegeket, az elismeréseket, majd felcsendült a zene és szépen lassan mindenki a parkettre sétált. Nálunk is kialakult a próbákon összeállt párok és együtt mozogtak a zenére.

Egyszer csak Bakugo állt előttem, arcán kellemetlen kifejezéssel, fejt tüntetően más irányba fordítva, ám jobbját várakozásteljesen nyújtotta felém. Mivel örültem, hogy magától felkért, nem hecceltem feleslegesen, hanem elfogadtam a lehetőséget és kezemet az övébe csúsztattam.

A táncparkettre sétáltunk és táncolni kezdtünk.

– Komolyan gondoltad, amit korábban mondtál? – kérdezte meglehetősen visszafogott stílusban.

– Mármint a riportereken? – próbáltam felvenni a fonalat. – Persze. Remélem te sem vagy olyan beképzelt, hogy azt hidd, miattad vonult vissza az első számú hős.

Direkt próbáltam az aggódásom ilyen provokáló stílusba csomagolni, mert már ismertem annyira a személyiségét, hogy tudjam, ennek van nála a legtöbb esélye.

– Még jó, hogy nem – mordult fel.

– Érdekes, hogy a gonosztevők azt gondolták, maguk mellé állíthatnak – hümmögtem elmerengve. – Néha úgy érzem, hogy csak szánalmas próbálkozások ezek.

– Vagy csak valami félrevezetés – tippelt és meglepődtem, hogy ilyen egyszerűen megy nekünk a normális kommunikáció.

– Hogy azt higgyük, ilyen szerencsétlenek, miközben az igazi erejüket és terveiket elrejtik előlünk? – Ez nem is hangzott hülyeségnek.

– Mikor ott voltam, komolynak tűntek – felelte, ezzel leginkább saját magának ellentmondva. – De mégis mindig tudják, hol vagyunk, ismerik a suli rendjét és az osztályunkat.

– Egy ideje már filózom ezen és hallottam is pletykákat, hogy tégla van a UA-ben – vetettem fel, mert igazság szerint valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nagyon megbíztam ebben a fiúban. Fel tudtam volna sorolni az érveimet, hogy mi az, ami miatt megbízhatónak tartom őt, de amit mellette éreztem, nem egy kézzel fogható, logikus kisugárzás volt.

– Az sok mindent megmagyarázna – morogta és bár a fejünk egy vonalban volt, így nem láttam az arcát, el tudtam képzelni, mit gondolhat erről. Szerettem volna reflektálni valamit, ám ekkor egy hatalmas robbanás rázta meg az épületet és a mennyezet beomlott. 

Mindenki ijedten rezzent össze és a parkett közepén állók (köztük mi is), felfelé bámultak, a törmeléket figyelve megkövülten, ami egyenesen ránk készült hullani.

Gyorsan reagáltam, Bakugoval szétrebbentünk és elkaptam a hozzám közel álló döbbent Ashido karját meg egy megrettent öregúrét, majd biztonságos helyre rángattam őket. A jelenlévő hősök gyors intézkedésének köszönhetően a törmelék többségében megsemmisült, így valószínűleg senkinek nem esett baja.

– Mi ez, valami élethű bemutató? – meredt a lyukas mennyezetre Mineta, egyszerre reménykedve, ugyanakkor teljesen elfehéredve.

– Erősen kétlem – tartottam a tekintetem az újdonsült bejáraton. – Elnézést kérek, ha fájdalmat okoztam – hajoltam le végül az öregúrhoz és felsegítettem.

– Ugyan, köszönöm a segítséget! – törölgette poros szemüvegét, ám ekkor tárgyak repültek le a robbantott lyukon és a földhöz érve hatalmas füst robbant belőlük. Eszméletlen gyorsan takartam el a szám és az orrom, hisz bármi is ez a gáz, semmi jót nem jelenthet, ha belélegezzük.

– Be vannak zárva az ajtók! – kiabáltak a jelenlévők rémülten minden irányból. Szóval az egyetlen kijárat a mennyezeten tátongó lyuk, ám ki tudja, mi vár ránk ott.

Bakugo került elő valahonnan mellőlem és a kezembe nyomott egy gázmaszkot, majd a bácsinak és Ashidonak is odahajított egyet. Ahogy elnéztem a válla felett, Yaomomot pillantottam meg, ahogyan folyamatosan gyártotta ezeket a roppant hasznos eszközöket. Tudtam, hogy a hely tele van profi hősökkel és semmi szükség a magánakcióinkra, ám megvolt az ideiglenes engedélyünk és egy terv is alakult a fejemben. Mellettem Bakugo tenyere már szikrázott, készen arra, hogy a levegőbe reppenjen, egyenesen felfelé. Elkaptam a csuklóját és gyorsan megráztam a fejem, majd magam után kezdtem húzni.

Következő rész: 

Előző rész: 

https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/07/paratlan-paros-ao-adatlapja.html