Ren
– Még mindig, 1.rész
Mivel
visszatérésem első lépéseként
őt
kerestem meg, ideje volt üdvözölni rég nem látott öcsikémet. Valószínűleg kevésbé
lesz zabos, több kedves szóra számíthatok.
-
Csak nem Elyas D’Ombrét látják szemeim? – lépek be a hátsó kertbe. A füvön
Elyas fekszik kiterülve, a hangomra felpattan és hitetlenkedve néz rám.
-
Ren…? – szólal meg, talán kérdezi, de az is lehet, hogy kijelenti, nem igazán
tudom eldönteni.
Végig
mérem. Bizony, felnőtt
a kisöcsém. Tekintetem szőke
hajára
téved,
eszembe juttatva, mennyire is utálta apánk ezt a különlegességét.
-
Hogy vagy, Elyas? – lépek mellé, üdvözlésképp játékosan megpaskolva a hátát.
-
Kösz, meg vagyok, minden oké – feleli, hangja jóval több megbocsájtást hordoz,
mint Waverlyé. – És te? Hogy kerülsz ide?
-
Visszatértem. Véglegesen – vigyorgok rá, és lassan, nagyon lassan az ő szája
is mosolyra húzódik. Nem kérdez többet, tudja jól, hogy
amúgy sem kapna választ.
-
Találkoztál már vele?
-
Óóó, igen – nevetek fel, mire elhúzza a száját.
-
Gondolom nem mutatott túl sok lelkesedést – vigyorog rám, maximálisan kiélvezve
szerencsétlen helyzetemet.
-
Hát, valóban nem, de Elyas, mindannyian tudjuk, hogy ez csak műsor. Még
mindig imád – kacsintok rá, de egy dermesztő hang belém fojtja
a további szavakat.
-
Ugyan már, hányingerem van tőled
– sétál be a kertbe Wave, majd Elyas felé fordul. Aú, ez kicsit erős volt. – Jó látni,
hogy ismét a seggfej bátyáddal lehetsz.
Elyas
csak vigyorog, majd összeöklözik Waverlyvel. Kiskoruk óta úgy tekintenek
egymásra, mint a testvérek, mindig is odavoltak azért, hogy egy napon
születtek, ikreknek képzelték magukat. A logika megkövetelné, hogy ezen alapon
Wave és én is testvéreknek számítsunk, de valahogy ez a nézet az egész idő alatt elmaradt. Az
én részemről
leginkább azért,
mert öt éves korom óta,
mondjuk úgy, hogy szerelmes vagyok belé. Bár jelen esetben mégsem ez a legnagyobb
gondom.
Talpig
feketében van, és ez idegesít. Tény és való, hogy dögös benne, de akkor sem
tetszik ez nekem. A házunk felé indul, ezzel teljesen kirángatva a
gondolatmenetemből.
-
Hé, királykisasszony! Hova mész? – lassan, dühösen felém fordul, szinte látom a
füstfelhőket
előtörni
az orrából. Természetesen
a megszólításomra neheztel, de nem érdekel.
Régen
szerette, hogy így hívtam.
Ő
volt a hercegnő, én
a hercege. Aztán leléptem.
-
Ne hívj így – sziszegi, és ezúttal jobbnak látom, ha nem állok le vele
vitatkozni. – És a házamba megyek – mutat az ajtóra, mely határozottan az én házamba vezet.
-
Összeköltöztünk. Úgy gondoltuk, így jobb lesz – sandít rám az öcsém, beletúrva
a hajába. Mi a jó életről
beszél? Magyarázkodás
közben
felnéz, majd lesokkolt fejemet látván
leesik neki, mit is gondolok éppen.
-
Mi? Nem. Úristen, dehogy! Továbbra is csak testvérek vagyunk – hadarja. – Wave
házvezetőnője átköltözött, a szobádat is
meghagytuk, rád vár.
Belépek
a hatalmas fehér ház előcsarnokába,
ahol azonnal összefutok Ethellel, oldalán Rose, Wave
háziasszonya.
-
Oh, Mr. Oakes, üdvözöljük itthon – hajol meg előttem Ethel, mire nevethetnékem
támad.
-
Remélem, ezt maga sem gondolja komolyan – próbálom visszafojtani a mosolyomat,
majd mellé lépve nyomok egy puszit az arcára.
Ő nevelt fel, anyám
helyett anyám volt, ő
volt az, aki szeretett és gondoskodott rólam. Most pedig hajlong előttem és
az uralkodói nevemen hív.
A
bal oldali lépcsősoron
elindulok a szobám felé.
-
Hogy vannak? – kérdezem Ethelt és Roset, akik csöndben hallgatnak mögöttem.
-
Jaj, úrfi! Ezt nekünk kellene kérdezni magától! – kiált fel Rose, mire ismét
elmosolyodom.
-
Velem minden rendben.
-
Hogy kerül ide? – érdeklődik
Ethel gyanakvóan, pontosan tudva, apám ezt megtiltotta.
-
Ha minden igaz, busszal – vonok vállat, várva a pillanatot, hogy rájöjjenek,
úgysem mondom el. Ethel a szemét forgatja, kitárva előttem a szobám
ajtaját. Bosszant,
hogy ezt teszi, nekem kellene előtte.
Belépek, de nem jönnek utánam.
A
szobámban semmit sem változott, pontosan ugyanúgy van berendezve, mint mikor hét
éve elmentem innen. A középső
ablakhoz lépve kibámulok a szomszéd házra, melynek ablakában a kis nyolc éves
Wave arcát látom. Emlékszem, hogy minden áldott este ott ült a párkányon és
várta, hogy átmásszak hozzá. Mondanom sem kell, sosem okoztam neki csalódást.
Egészen addig a napig.
Első!!!!!4444négynéynégy!!
VálaszTörlésViccvolt.
Ez kezd egyre jobb lenni ^^ Ren egyre szimpibb :3333
Ennek felettébb örülök, szeretném, hogy szeressétek a fantasymat is:33
TörlésRajongok érte!
VálaszTörlésÉs én ennek rettentően örülök!!:))
Törlés